Elmebeteg volt, vagy rávették a merényletre? Harmincnyolc éve ítélték el John Lennon gyilkosát

–

Lennon halálának körülményei a mai napig felháborítják nemcsak a leglelkesebb rajongókat, hanem azokat is, akiknek nem pont a Beatles vagy John Lennon volt a kedvencük. 

Olvastam egyszer valahol egy cikket, amiben volt egy olyan felvetés, hogy bárki, aki imádta a zenekart vagy Lennont, pontosan emlékszik, hol volt azon a napon, amikor világszerte bemondták a hírekben a zenész halálát. 

Én nem voltam még pajzán gondolat sem, mert öt évvel később születtem, de kíváncsi vagyok rá, nektek megvan-e ez az emlék. Nem mintha kellene bizonygatni a legenda nagyságát…

Mark David Chapman mindösszesen 25 éves volt a gyilkosság időpontjában, egy évvel később, 1981. augusztus 24-én életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, amiből legkorábban, feltételesen húsz évvel később szabadulhatott volna. Az első lehetőségnél rögtön be is adta a kérelmet, de azt-, és az utána következő tíz kérelmet is visszautasította a bíróság. Legutoljára egy évvel ezelőtt próbált kijutni a börtönből. Hiába.

Chapman a gyilkosságot az első pillanattól fogva beismerte, a bíróságon is bűnösnek vallotta magát, sőt, el sem menekült a helyszínről. Ott azt mondta, hogy a belső hangok mondták neki, ölje meg imádott ikonját, akire azért haragudott, mert nagyon gazdag volt, és szerinte nem követte Jézus tanításait.

„Lennon elhaladt mellettem, s akkor azt hallottam, hogy egy hang azt súgja: tedd meg, tedd meg, és újból és újból… Nem emlékszem, hogy céloztam volna… nem volt bennem iránta sem düh, sem más érzelem.”

– nyilatkozta James R. Gainesnek egy három részes, nagyon hosszú interjúban, ami a People magazinban jelent meg 1981-től. 

A zsebében J. D. Salinger Zabhegyezőjét szorongatta, és későbbi kihallgatásai alatt azt mondta, hogy olyannyira hatása alá került a műnek, hogy sokáig azt hitte, valójában ő maga a főszereplője, Holden Caufieldnek képzelte magát. Miután leadta az öt lövést Lennonra, amelyből négy golyó talált, leült a járdaszegélyre, és újra a regényt kezdte olvasni. 

„Biztos vagyok benne, hogy legnagyobb részben Holden Caulfield vagyok. A másik felem biztosan az ördög” – mondta a gyilkosság utáni órákban a nyomozóknak. 

Azon gondolkodtam, hogy egy író vagy egy zenész, de legyen szó bármilyen művészről, nem arra gondol, amikor alkot, hogy a művét majd később kegyetlenül alantas célokhoz is felhasználják. Salingert is megdöbbentette, sőt lesújtotta, hogy egyes emberek bibliájuknak tekintik művét. (A Ronald Reagen elleni merénylet elkövetője is a Zabhegyezőt lobogtatta.) Vagy beugorhat a Charles Manson-gyilkosság is, amihez történetesen épp a Beatles egyik dalának, a Helter Skelternek is köze volt. (Polanski – az ő feleségét, Sharon Tate-et is lemészárolták azon az éjszakán – egyébként pont abban a New York-i épületben, a Dakota házban forgatta a Rosemary gyermekét, amiben Lennon és Yoko Ono is lakott. Chapman az épület kapujában, ahol előzetesen három napig várakozott, lőtte le a zenészt.)

Erre az összefüggésre Chapman is rájött, legalábbis az egyik szemtanú, Paul Goresh ezt erősítette meg. Goresh egyébként fotót is készített az elkövetőről és az áldoztról, ugyanis Chapman pár órával a gyilkosság előtt dedikáltatta Lennonnal az Onóval közös, Double Fantasy albumát, így a sors furcsa fintoraként még közös kép is készült róluk, ami több mint hátborzogató. 

Hogy mégis miért gyilkolt Chapman, hogy tényleg szimplán csak őrült volt, és belső hangokat hallott, vagy a legerőteljesebben fennálló vélemény szerint benne volt az egészben a CIA keze is, az feltehetően sosem fog kiderülni. 

Ezt a tézist viszont több tény is alátámaszthatja. 

Chapman katonacsaládból származik, ám egész életében túlsúlyos volt, és sosem érzett magában indíttatást, hogy erre az útra lépjen. Korán fordult a vallásosság felé, és megszállottja lett a Beatlesnek meg a Zabhegyezőnek. A hetvenes évek végén egy gyermekvédelmi egyesület önkénteseként számos idegen országban dolgozott, megfordult Libanontól Indokínáig jó pár menekülttáborban, ahol óhatatlanul is kapcsolatba kerülhetett bizonyos körökkel. 1976-ban, 21 éves korában idegösszeomlást kapott, Hawaii-ra utazott, és egy olyan intézményben kezelték, amelyben olyan közalkalmazottakat és katonákat is, akik az USA érdekeinek külföldi védelmében mentális károsodást szenvedtek. Egy New York-i nyomozó azt mondja róla a nyomozás alatt: „Aprólékosan tanulmányoztam őt. Úgy nézett ki, mint akit akár előre programozhattak is volna”.

A védelem pedig olyan pszichiátert kért fel arra, hogy állapítsa meg Chapman elmebaját, akinek 8000 dollár volt a díjazása. Erre Chapmannek vajmi kevés eséllyel lehetett pénze, hiszen csak abban az évben négy munkahelyről rúgták ki, és az önkénteskedése után lótifutiként dolgozott egy irodában. (Dr. Bernard Diamond paranoid skizofréniát állapított meg nála, de ezt a bíróságon nem vették figyelembe.)

De miért akarták volna Lennont eltenni láb alól?

Lennon a hetvenes évek végére már nemcsak szimplán zenész volt, aki énekelgetett a békéért, hanem igazi békeharcos, elkötelezett aktivista, aki a vietnámi háború és a nukleáris fegyverek lelkes ellenállója volt. Bárhová állt ki beszélni, milliók figyeltek rá, és bizony komolyan borsot tört a nagyhatalmak orra alá. Az FBI vezetője, J. Edgar Hoover azt írta Lennon kartonjára, akit azokban az időkben megfigyeltek, hogy „minden szélsőséges személyt veszélyesnek kell tekinteni”. Az egyik szenátor, Frank Church pedig az államellenes új baloldal kiemelten veszélyes képviselőjének nevezte. 

Lennon fia, Sean, 1998 áprilisában ezt nyilatkozta a New Yorker magazinnak: 

„Apám veszélyt jelentett a kormányzatra nézve. Ha azt mondta volna: »holnap robbantsátok fel a Fehéz Házat!«, ezernyi ember látott volna hozzá. A pacifista forradalmárokat hagyományosan a kormányok szokták meggyilkolni.”

Összeesküvés-elmélet vagy sem, az igazi indíték valószínűleg sosem derül ki, ahogy az sem, Mark David Chapman őrült, vagy egy eszköz a hatalom kezében.

John Lennon pedig nem fog visszatérni, és mi már sosem tudjuk meg, milyen lenne a világ és a popkultúra, ha ő életben maradt volna. 

Az a feltételezés is eleven, hogy a gyilkosát éppen a védelme érdekében nem engedik szabadon, hiszen Lennon rajongói egész biztosan végeznének vele. Yoko Ono is erőteljesen kampányol a szabadon engedése ellen, de a közeljövőben erre nem nagyon kell számítani. 

2014-ben Chapman felesége, Gloria Hikoro Chapman életében először interjút adott a New York Postnak, amiben ezt mondta:

„Ha Mark mondhatna valamit Johnnak és Yokónak most, az az lenne, hogy sajnálja, hogy ennyi fájdalmat okozott.”

A nő egyébként még mindig látogatja férjét a börtönben, reméli, hogy egyszer kiengedik, és azt is, hogy megbocsátják a tettét. 

Nem tudom, hogy ez valaha be fog-e következni, végezetül mindenesetre ideteszek egy idézetet a Zabhegyezőből, amelyet még Chapmannek sem sikerült besároznia:

„Rájössz majd, hogy nem te vagy az első, akit megzavar, megrémít és undorral tölt el az emberek viselkedése. Semmi esetre sem vagy egyedül a listán, ez izgalmas és serkentő felismerés lesz. Nagyon, nagyon sok ember volt már ilyen erkölcsi és lelki válságban, mint te most. Szerencsére volt köztük, aki feljegyezte az akkori problémáit. Tanulsz majd belőlük, ha akarsz. Mint ahogy egyszer, ha valamit már felmutattál életedben, valaki más tanul majd tőled. Csodálatos, kölcsönös folyamat.”

Legalábbis reménykedjünk ebben.

Szentesi Éva

Források: Fenton Bresler: Who killed John Lennon? (St. Martins Pr, 1989), Timeline: The Man who shot John Lennon (2018), ABC-interjú (2000. december 8.)

Kiemelt kép: Getty Imaegs/Hulton Archive