1. Fekete = majom 

A H&M rasszistának kikiáltott reklámfotója mellett nehéz szó nélkül elmenni. A fekete kisfiúra egy olyan pulcsit adtak, amelynek feliratán ez szerepel: „a leglazább maki a dzsungelben”. A botrány után a cég pillanatok alatt reagált, és leszedte a képet, természetesen bocsánatot is kért. A reklám mégis mélyre ment, Dél-Afrikában szétverték a cég egyik üzletét, a képen szereplő fiú és családja pedig elköltözött stockholmi otthonából, melyet a Dél-Afrikai esettel indokoltak. 

2. Oázis – ahol a szerető is félreszeret

Személy szerint kedvelem az Oázist, jó ötletekkel igyekeznek becsalogatni a vásárlókat a boltokba. Egy 45-ös lábú gyerek anyjaként kifejezetten értékelem a „fizess annyival kevesebbet, amekkora a lábad” akciójukat, de valljuk be, ez most nem jött össze. Nem azért, mintha annyira prűd lennék, de azért... na. A reklám szerint két növény vásárlása esetén az egyiket féláron lehet megvenni. Ez volt a kiindulási alap, ehhez sikerült ezt a kreatívot összerakni. Ráadásul a hűtlen szerető, aki a szeretőt is csalja, az már elég meta. A Kreatív gyorsan lecsapta a magas labdát, és megkérdezte a kertészetet, ugyan, mi járt a fejükben. A cég magyarázata szerint az elmúlt években azt tapasztalták, Valentin-napra a férfiak két hasonló értékű növényt vásároltak, amire nehezen találtak magyarázatot. (Lásd a plakátot a kiemelt  képen.)

„Természetesen senkit sem akarunk hűtlenségre biztatni, sem magával az akcióval, sem ennek hirdetéseivel. A humorosan figyelemfelkeltőnek szánt plakát pusztán a második virágra szóló kedvezményre kívánja felhívni a figyelmet. Ha ezzel bárkit megbántottunk volna, azért elnézést kérünk” – írta az Oázis marketingese a Kreatívnak. Azt biztosan sikerült elérniük, hogy az egész ország beszéljen az akciójukról. 

3. Haláltábor-szerkó 

De ez még semmi a másik fast fashion-óriáshoz képest. A Zara erős húzása volt, amikor egy csíkos pizsamát mutatott be, amin decens sárga csillagot helyeztek el. Nehéz nem a náci haláltáborokban a zsidó foglyokra asszociálni ennek kapcsán, és az internetes népharag hamar reakcióra késztette a ruhaóriást, ezért a ruhákat visszavonták a boltokból, valamint Twitteren reagáltak az anyázó tömegeknek. „Őszintén elnézést kérünk, a mintát a klasszikus westernfilmek seriff-csillaga inspirálta” – írták. 

4. Urban outfitters és a véres pulcsi

Amerikában nem ritkák a gyakran sok áldozattal járó iskolai vérengzések. Talán már csak ezért sem volt elegáns piacra dobni a Vintage Kent State University pulcsit, amely úgy néz ki, mintha valaki ebben élt volna túl egy vérengzést. Ha ezt még megfejeljük azzal is, hogy 1970-ben a Kenti állami egyetemen a vietnami háború és a kambodzsai invázió elleni diáktüntetés során a Nemzeti Gárda a tömegbe lőtt, négy diákot megölve, és kilencet megsebesítve, akik közül egy örökre lebénult… akkor valóban nagy baklövésnek tűnik egy ilyen póló piacra dobása. A cég kénytelen volt bocsánatot kérni, és gondosan elmagyarázták, hogy nem vérfoltok láthatók a pulóveren. 

5. Női ajándék = konyhagép

Az itthoni Tesco sem úszta meg a rekámbotrányt, bár nekik egy Facebookon hirdetett játékuk ment nagyon félre. „A Mikulás segédei nagy felfordulást csináltak, és amellett, hogy megpróbálták elrejteni az ajándékokat, egy oda nem illő tárgyat is tettek egy női meglepetésekből összeállított csomagba. Kitalálod, hogy melyik a kakukktojás?" – írta a cég. Nem sokkal később – a felháborodás hatására – reagáltak az oldalukon, és törölték a játékot. „Elnézést kérünk mindazoktól, akik számára játékunk tartalma sértő volt, ilyesmi nem állt szándékunkban. A Tesco elhatárolódik a nemek bármilyen hátrányos megkülönböztetésétől, és semmilyen formában nem támogatja az arra irányuló magatartást” – írták. 

6. Ha Dove-t használsz, fehér leszel

Nehéz nem rasszista üzenetnek látni a Dove tavaly októberi reklámját, melyben egy fekete nő, aki a kozmetikumot használja, fehérré válik. A gyártó Unilever a felháborodás hatására gyorsan reagált, és elnézést kért az összes nőtől.