Megúszós, házi készítésű karácsonyfadíszek időhiányosoknak – Vagyis mindannyiunknak

–

Életemben először saját karácsonyfát állítok, még én is alig hiszem el – olyan felnőttes dolog ez is

A kolis időkben feleslegesnek tűnt a hűhó, hiszen mindenki otthon tanult a vizsgákra, meg nagyon hely sem lett volna egy árva facsemetének, így csak a fényekkel hangolódtunk (bár azokkal egész évben). Most viszont, hogy albérlő vagyok, már dukál a saját fa a kettes számú otthonomban is. Arra pedig – mondanom sem kell – saját díszek kellenek (meg nyilván indokolatlan mennyiségű fényfüzér).

Anyukámmal már-már hagyomány, hogy mindig az utolsó pillanatban készítjük el az adventi koszorút és az ünnepi ajtódíszt. Az idei szeánszunkon kellemest a hasznossal ötvözve felvetettem, hogy vegyünk fel a listára néhány karácsonyfadíszt is. Ahogy ott ültünk, ragasztgattunk és beszélgettünk, olyan volt, mint egy hatalmas ölelés a lelkemnek, ami remélem, kitart karácsonyig.

Többnyire otthon megtalálható anyagokból dolgoztunk, bár nem volt nehéz dolgunk, mert mindketten nagy gyűjtögetők vagyunk. A már-már szemétnek tűnő legkurtább szalagdaraboktól kezdve a majd jó lesz valamire terméseken és fecniken át a vécépapír-gurigákig mindenből van egy kisebb készletünk a család többi tagjának legnagyobb örömére… Ugyanakkor egy percig se aggódj, ha nincsenek a birtokodban ilyesfajta kincsek, még bőven van időd összegyűjteni némi maradék fonalat, tobozt és papírgurigát, aztán pedig pikk-pakk megvan bármelyik dekor.

Az a tapasztalatom, hogy a nagy rohanásban sokszor észre sem vesszük, milyen egyszerű tárgyak is elegendők ahhoz, hogy esztétikus legyen a végeredmény. Ahogy arra is csak a folyamat közben jövünk rá, hogy mennyire jó puszta kézzel megteremteni valami szépet, és nem a billentyűzetet püfölni vég nélkül (írom ezt lelkes klaviatúracsapkodás közben). Minden hétre be kellene iktatni valami hasonlót: kikapcsolni az agyat, elveszni az időben, és kizárólag az alkotásra koncentrálni. Meg arra, hogy ne égesd meg az ujjad harmadjára is ugyanazon a ponton.

Jól sejted, ragasztópisztolyra mindenképpen szükség lesz! Meg akkor már egy adag jégkockára is, hogy azonnal kezelhesd az esetleges égési sérüléseket.

Csak természetesen!

A minket körbeölelő természet nemcsak kiapadhatatlan inspirációforrásként szolgál, de szuper alapanyagokkal is kecsegtet – a gasztronómián túl – a kézműves folyamatokban is. Ha eddig nem gyűjtöttél mindenféle termést, akkor legközelebb a parkban vagy erdőben kettőt fordulva talán még találsz néhány tobozt vagy dióhéjat. Már mutatom is, mit csinálj velük.

Toboz – vissza a fára, ahová való

Logikus lépésnek tűnik, hogy ha lepotyogása előtt is klasszul nézett ki a fenyőn a toboz, akkor vissza is kerülhet rá. Például a tetején egy hatalmas masni kíséretében. Mondtam, hogy egyszerű ötleteket hozok, ez tényleg ennyi. Én valamiért a nagyobb méretű, kinyílt tobozokat szeretem, de hosszúkásból is legalább ennyire szép. Igény esetén megbolondíthatod egy kis műhóval (csak simán fújd a tobozra), ha már az igazira egyre kisebb az esély. Bármilyen maradék szalag pazarul mutat rajta: mintás, egyszínű, arany, ezüst, piros, keskenyebb, szélesebb. Alább láthatod, hogyan szoktam masnit formázni – így két legyet ütök egy csapásra, hiszen azonnal elkészül a dísz akasztója is.

Fahéj (és még több szalag) – az illatokért és a vidámságért

Fahéjrudat a fűszereid közül is kicsenhetsz, de hobbiboltban is kaphatsz csomagoltat, bár utóbbinak (Covid előtti!) tapasztalatom szerint nagyjából semmi illata nincs. De ha párhuzamosan sok mézeskalácsot sütsz, ez a probléma is megoldódik, kinézetre meg a dekorációs fahéjrudak is jópofák. Ragassz össze két azonos hosszúságút, tekerj rájuk valamilyen bohókás szalagot vagy szalmát, variáld néhány terméssel vagy faformával, és kész az újabb mutatós dísz.

Dió – kívül-belül de jó!

Úgy az igazi karácsonyi dekorációt készíteni, ha közben finomságokkal tömöd a hasad: diós bejgli, diós kalács, mézeskalács dióval a közepén… Ha pedig sikerült szépen feltörnöd a csonthéját, el ne dobd, a „kis Jézuskád” pont ilyen bölcsőre vágyik. Béleld ki a kiszárított héjat valamilyen textilmaradékkal vagy csipkével, a párnácskára ragassz egy aranyszalaggal átkötött fagolyócskát fej gyanánt, és takard be a testetlen babát ugyanazzal az anyaggal, amiből a párna készült. Rajzolj neki édes álmot, applikálj a bölcsőre valami akasztót, és meg is vagy.

A piros gömbökön túl

Hungarocellgolyóból, némi kendermadzagból, jó sok ragasztó és egy átmérőnyi fehér csipke segítségével a világ (szerintem) legszebb gömbjei készíthetők. Viszont vigyázat: ez a procedúra nagyon veszélyes, gyerekek kezébe egyáltalán nem ajánlom. Meg annyira közelébe sem, tekintve, hogy én az égési sérülést követő tizedmásodpercben kocsisokat megszégyenítő módon káromkodtam, méghozzá mind a háromszor. A hólyag pedig még két nap múlva is ott lüktetett. De hidd el, megéri ez a sok macera és fájdalom!

Először is csinálj egy hurkot a madzagból, és rögzítsd egy pöttyintésnyi ragasztóval. Ha stabilan megtapadt, kezdd el körbetekerni a gömb ívén a zsineget, időnként ragasztópöttyöket elhelyezve (célszerűen harmadolva vagy negyedelve a távolságokat), hogy legyen, ami rögzíti a fedőanyagot. Akkor jön a nehezebb része, ha elértél a másik „féltekére”, ott már kicsit erősebben csúszkál a zsineg, így érdemesebb több ragasztót használni meg egy célszerszámot, amivel a forró ragasztóba tudod nyomkodni a rakoncátlan szálakat. Ha körbeértél, vágj le annyi csipkét, hogy a legszélesebb részén körbeérje a gömböt, ragaszd rá, és még cicomázhatod valamilyen fából készült mütyürrel festett vagy natúr színben, ha gondolod. 

Giling-galang, szól a harang

De még milyen szépen! Ehhez mindössze egy gyöngyre, valamint egy cserépre, egy vastag kartonpapírra meg fonalra van szükséged. Rajzold körbe a cserép alját a kartonpapíron, és vágd ki, ugyanis ez lesz a tömítő. Egy közepes méretű gyöngyön vezesd át a fonalat, és csomózd rá, nagyjából a levágott fonal közepén. A kivágott korongra szúrj egy lyukat, és vezesd át rajta a fonalat, az alsó részére pedig tégy egy újabb csomót úgy, hogy legyen kilengése a felfüggesztett gyöngynek. A kartonpapíros hóbelevancot ragaszd bele a cserép aljába (amit akár akrilfestékkel be is festhetsz, hogy ne natúr színű legyen, vagy festhetsz rá mintát, pöttyöket, csillagokat, ami jólesik), a kilógó fonalra még köthetsz egy kis szalagot, és kész is van!

Plusz egy, amihez még ragasztópisztoly sem kell

Ha meguntad, hogy szanaszét égetett a ragasztó, vegyél magad mellé egy vécépapír-gurigát, fonalat meg vattát, és indulhat a móka. Vágj le kábé tizenöt centis fonaldarabokat, amiket hurkolj át a másfél centi vastag gurigadarabon úgy, hogy egy irányba álljanak a szálak. Ha körbeértél, a belső íven húzd át a szálakat, a tetejétől nagyjából másfél centire fogd össze őket (a másfél centis rész lesz a bojt), köss oda egy csomót, majd tömd ki vattával, hogy dundi legyen. Ezt pedig ismételd meg még vagy tízszer, hogy egy jópofa füzért kapj.

Ezek után pedig nincs más hátra, mint a fenyőfa ünnepi díszbe öltöztetése!

Kíváncsi vagyok, ti milyen saját készítésű díszeket aggattok a fára!

Deli Csenge

A képek a szerző tulajdonában vannak