Hegedűs Zsolt: „Győrfi Pál leváltását nem érdemes pusztán szóvivőváltásként értelmezni”
Több mint két évtized után távozik az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjáról Győrfi Pál, helyét Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át – jelentette be a szervezet. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szerint önmagában példamutató, hogy Győrfi 18 éves kora óta a mentőknél dolgozik, de az OMSZ kommunikációs igazgatójaként „szerepe és a felelőssége megkerülhetetlen abban, hogy milyen hangon, milyen szemlélettel és milyen kultúrában beszélt a mentőszolgálat a nyilvánossághoz”. Hírszemle.
–
Új szóvivője van az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ). Dr. Constantinovits Miklós megbízott főigazgató kedd este jelentette be egy Facebookra feltöltött videóban, hogy Győrfi Pál helyét Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át. Az OMSZ hangsúlyozta, hogy Győrfi nem távozik a mentőszolgálat kötelékéből, továbbra is az állomány tagja marad.
Szűcs Brigitta 2018-ban csatlakozott az OMSZ-hez az első női mentőápolók egyikeként. A Központi Mentőállomáson teljesített szolgálatot, később mentőtiszti diplomát szerzett, jelenleg is részt vesz a betegellátásban és a segélyhívások fogadásában, emellett oktatásszervezőként az új dolgozók képzésében is szerepet vállal. Az OMSZ tájékoztatása szerint a HUNOR mentőszervezet egészségügyi komponensének is tagja.
Győrfi Pál Facebook-oldalán reagált a bejelentésre:
„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!”
A váltás néhány nappal azután történt, hogy június 3-án Hegedűs Zsolt felmentette az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját, Csató Gábort.
A döntés politikai reakciókat is kiváltott. Takács Péter korábbi egészségügyi államtitkár közösségi oldalán azt írta, hogy szerinte Győrfi Pál menesztésének hátterében nem szakmai okok állnak, mivel Győrfi hosszú éveken át a magyar mentésügy egyik legismertebb és legnépszerűbb arca volt.
Takács úgy fogalmazott, hogy egy új kormányzatnak joga van eldönteni, kikkel kíván együtt dolgozni, ugyanakkor nem érti, miért kell „a politikai bosszúhadjáratot” olyanokra is kiterjeszteni, akik az előző kormányok idején is a munkájukat végezték. Bejegyzésében megköszönte Győrfi Pál munkáját, és azt írta: büszke arra, hogy együtt dolgozhatott vele.
Hegedűs Zsolt szerint ideje volt a váltásnak
Másként látja a helyzetet Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter. Mint írja, „Győrfi Pál leváltását nem érdemes pusztán szóvivőváltásként értelmezni”, mivel Győrfi hosszú éveken át az OMSZ kommunikációs igazgatójaként meghatározó szerepet játszott a szervezet nyilvános megszólalásaiban – írta szerdai Facebook-bejegyzésében a tárcavezető.
A miniszter szerint a mentőszolgálat kommunikációjának a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetnie az átláthatóságra és a szakmai önreflexióra.
„A mentőknek egy pillanatra sem celebarcokra, nem intézményvédő reflexekre és nem PR-mondatokra van szükségük, hanem szakmai, őszinte, emberséges és tanulni képes kommunikációra – olyan hangra, amely egyszerre védi a betegbiztonságot, a dolgozók méltóságát és a közbizalmat. Mert a bizalom nem abból születik, hogy minden hibát megmagyarázunk, és mindenáron védjük az intézményt vagy annak vezetését. Hanem abból, hogy végre merünk szembenézni a hibákkal” – írta az egészségügyi miniszter Facebook-oldalán.
Hegedűs szerint
Szűcs Brigitta kinevezése lehetőséget teremthet egy új kommunikációs szemlélet kialakítására, amelyben a mentőszolgálat nem elsősorban védekezik vagy magyarázkodik, hanem a tanulás, a betegbiztonság és a transzparencia kultúráját képviseli.
Kiemelt kép: Facebook/Győrfi Pál
Glow
Glow