„Rágyorsítok, már amennyire hét kilométer után gyorsítani tudok, de hallom, ahogy közelít” – Abúzus a futópályán
Rettenetes érzés lehet, ha az embernek egy ilyen eset bizonyítja, hogy milyen törékeny és sebezhető valójában.
Mindenkinek van egy története. Legalább egy, ami van annyira érdekes, hogy mások is szívesen meghallgatják. Vagy azért, mert van benne valami különleges, vagy épp ellenkezőleg, azért, mert olyan átkozottul jellemző sokunkra. Lehet, hogy tanulságos, lehet, hogy inspiráló, felháborító, izgalmas, vagy egyszerűen csak vicces. Ez itt a te oldalad, oszd meg velünk és a világgal a te történetedet!
Ha az alábbi gombra kattintasz, egy űrlapot találsz, ahol a neved és email címed megadása után rögtön be is írhatod a sztorit, ami velünk is megtörténhet.
Ui. Noha nagyon igyekszünk, de sajnos nem tudjuk megígérni, hogy mindent és azonnal közlünk. Az olvasószerkesztés jogát pedig fenntartjuk. Köszönjük a megértéseteket.
Rettenetes érzés lehet, ha az embernek egy ilyen eset bizonyítja, hogy milyen törékeny és sebezhető valójában.
„Hogyan legyek elég erős mindehhez? Hogyan legyek elég erős, hogy el tudjam majd viselni, ami rám vár? És hogyan viseljem majd el, ha kiderül, nem vár rám semmi?”
Egészen elképesztő, hogy még mindig itt tartunk…
A háborúban azzal kínozták a hadifoglyokat, ami sok szülőnek a mindennapi kegyetlen valóság.
„Csak egy cél lebegett a szemem előtt, hogy kijussak a pszichiátria zárt osztályáról. Nem érdekelt semmi más, az sem, hogy kerültem ide, vagy hogy mit keresek itt.”
Vajon meg lehet szakítani az ütlegeléseknek, a szeretetlenségnek e családon belül forgó ördögi körét?
„Nem akarom, hogy a gyermekem ugyanezt élje át. Nem akarom, hogy azt érezze, értéktelen, és egész életében mások életéhez asszisztáljon.”
Egy anya vallomása, aki úgy érzi, nem lettek könnyebbek a napok az idő múlásával.