Ahhoz, hogy az efféle, minden alapot nélkülöző posztok súlyát és a posztoló felelősségének mértékét megértsük, nézzük meg közelebbről: miféle károkat okozhat egy tájékozatlanságból adódó, meggondolatlan tartalom a közösségi médiában.

Kik azok a transznemű emberek, mi az a szexuális orientáció, miben más, mint a nemi identitás, és miért veszélyes keverni a kettőt?

A transznemű emberek azok, akiknek a születéskor megállapított biológiai neme nem azonos az általuk megélt társadalmi nemükkel. Magyarán: a születéskor az orvos felkiáltott, hogy „Gratulálok, kisfiú!”, azonban a gyerek életének egy későbbi pillanatában másképp azonosítja magát.

A pszichoszexuális fejlődés sajátosságai miatt ez már akár két–három éves korban megtörténhet, ekkor kezd el ugyanis kialakulni a pszichoszexuális identitás, és vele együtt a (társadalmi) nemi szerep is. Amikor egy kisgyerek azt mondja, hogy azt szeretné, ha Lajosnak hívnák Lujza helyett, természetesen még nem a gyerek transzneműségének megdönthetetlen bizonyítéka, de mindenképpen egy jelzés a szülőnek arra, hogy erre érdemes odafigyelnie, és tartózkodni a negatív értékválasztás becsatolásától.

Vagyis, lehetőleg ne mondjuk ilyen helyzetben azt a gyereknek, hogy „pfúj, ez rossz, ez helytelen”, és a többi.

Transznak lenni Magyarországon, meg úgy egyáltalán

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Kezdjük egy pozitívummal, az ellenkező oldalról eleget fogunk beszélni.

Egy kedves ismerősöm azzal hívott fel ma, hogy amikor a hároméves kisfiát az esedékes státuszvizsgálatra vitte, ott sok egyéb mellett kedvesen megkérdezték tőle, hogy „Mondd, te kisfiú vagy, vagy kislány?” A vizsgálatot végző gyermekorvos a kérdést szándékoltan elfogulatlan hangon tette fel, hogy még véletlenül se érezze a gyerek, hogy itt van „jó” vagy „rossz” válasz.

A cél annyi volt, hogy kiderüljön, az adott fejlődési szakaszban a születési (biológiai) nemével azonosul-e, mert ha nem, arról jó, ha tud a szülő.

Ez egy nagyon fontos és jó gyakorlat, a történetben szereplő apa rendkívül szerencsésnek érezte magát, hogy ilyen felvilágosult kezekbe került a gyerek.

Ehhez képest, a példánkban szereplő – szintén gyerekgyógyász – szakorvos nagy nyilvánosság előtt próbálta nevetségessé tenni például Charlize Theront, mert az úgy nyilatkozott, hogy a gyereke hétévesen nem fiúként, hanem lányként azonosítja magát, és ő ezt tiszteletben tartja. Másnap pedig, az „evidence based” tájékoztatás mellett garast tevő szakember odáig ment, hogy olvasóinak a kommentárjaira alapozva a transzneműség komolyan vételét kiskorban a ló túloldalának, a politikai korrektség józan észt felülíró hatásaként mutatta be, azzal a demagóg érveléssel, hogy két kommentelője is – nyilván óriási „evidence based” szaktudással – beszámolt arról, hogy fiús gyerekként is heteró lett, illetve lány létére kérte, hogy fiúnéven szólítsák, mégis, ma boldog anya. És ugyan mi lett volna, ha őket komolyan veszik a szüleik?

A válasz erre az, hogy semmi sem lett volna,

a nemi diszfória érzése (amikor valaki nem érzi magát komfortosan a testében) vagy elmúlik, vagy nem, mindkét helyzet elég egyértelmű.

Riogatnak ugyan azzal, hogy mire elmúlik, késő lesz, de mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy a nemi megerősítő műtétet a világon sehol sem végzik el kiskorúakon, a legdurvább, ami történhet, az az, hogy hormonblokkolót írnak fel a gyereknek, mert a megkezdődött pubertás okozta nemi jellegekkel később már jóval nehezebb kezdeni valamit.

Különösen igaz ez a biológiai nemük szerint fiúnak születettekre, mert a mutálás után a hang jó eséllyel sosem lesz „teljesen” nőies, az ádámcsutka nem tűnik el, és a testszőrzettől is igen bajos megszabadulni. Persze a lányoknak is kinő a cicijük, de ez orvosi értelemben könnyebben áthidalható, mint az előbb leírtak, ahogy a szőrnövekedés és a hang mélyülése is jóval egyszerűbb kérdés az ellenkező irányba indulva.

Magyarországon a nemi megerősítő műtétet csupán tíz százalékban támogatná az állam, de elvégzésének feltétele, hogy előtte a nem- és névváltoztató kérelme pozitív elbírálásban részesüljön.

Ezt a folyamatot  viszont az EMMI 2016 novemberében felfüggesztette, majd rövid ideig újraindította, ekkor pár szerencsés élt is a szűk időablak kínálta lehetőséggel, a többség azonban hoppon maradt. Ők, miután az állam 2018 júniusában újra, visszamenőlegesen felfüggesztette a név- és nemváltoztatási kérelmeket, két szék között a pad alatt ragadtak. Ezt a döntést a személyes adatok kezelését és védelmét szabályozó GDPR-ra hivatkozva hozta meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma, mondván, hogy a kérelmet elbírálni hivatottak nem jogosultak a folyamathoz szükséges érzékeny adatok (orvosi diagnózis, pszichológiai szakvélemény stb.) megismerésére.

Tehát, az egyén szintjén ez azt jelenti, hogy, mondjuk, a tartós hormonkezelés hatására a boltban, a trafikban, mindenhol férfiként néznek rád, de ha elő kell venni a személyi okmányaidat, kínos helyzetbe kerülhetsz.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság 2018-as tájékoztató anyagában szerepel is ilyen eset, amiben a Hatóság a joghátrányt elszenvedő transznemű nő panaszát elismerte, és a jogsértő magatartást elkövető munkaadót figyelmeztetésben részesítette. Tehát a probléma ismert és elismert a Hatóság előtt, azonban a közigazgatási eljárásban lefolytatott vizsgálatnak nincs kényszerítő ereje arra nézve, hogy a magyar állam a folyamatos joghátrányt okozó status quót megváltoztassa.

Most képzeld el magad szakállas Lujzaként

Ha arra vagy kíváncsi, hányféleképpen szívás, ha más van a személyidben, mint ahogy kinézel, látogass el a Mentés másként nevű blogra, bővebb tájékoztatást pedig a ITT találhat az, aki a tényekre kíváncsi, és ha csak úgy olvasgatnál, akkor ITT is érdekes, sokszínű tartalmakra bukkanhatsz a témában. De számos egyéb oldal és civil szervezet is foglalkozik az üggyel, ilyen a Nőkért Egyesület, a Szabadnem blog vagy a Háttér Társaság, és remek oktatási lehetőséget kínál a Melegség és Megismerés program, sorolhatnám még hosszan.

Tehát magyar nyelvű forrásanyagból nincs hiány – éppen csak kevesebb emberhez jutnak el ezek a hiteles információk, mint bármelyik közepes követőbázisú influenszer. És ezért lennének fontosak az influenszerek. Hogy jó ügyekben is influáljanak.

A tekintély felelőssége

Amikor egy orvos mond valamit, annak mindig nagyobb súlya van, mintha bárki más mondaná. Különösen igaz ez akkor, ha az orvosnak lehetősége van széles követői tábornak, nagy nyilvánosság előtt megszólalni. Amikor éppen egy ilyen, óriási tekintéllyel bíró ember (akár félreérthető példákon keresztül) keveri a nemi identitást (fiú vagyok vagy lány, esetleg nem-bináris, vagyis egyik sem?) a szexuális orientációval (a fiúkat vagy a lányokat szeretem, esetleg mindkettőt vagy egyiket sem?), bagatellizálva a kisgyerekek nemi diszfóriára utaló jelzéseit, ott nagy a baj.

Egyrészt tovább rombolhatja az orvostársadalom hitelét, másrészt tovább nehezítheti az amúgy is különösen sérülékeny, érzékeny csoport helyzetét.

Ha azt sejteti, hogy a rövid hajú, fiús külsejű, de a férfiakhoz vonzódó nő, aki közben még anya is, garantáltan azért él így, mert cisznemű (születéskor megállapított biológiai nemével azonosuló) heteroszexuális ember, azzal lezárja a kapukat mindazok előtt, akikkel nem ez a helyzet. Ráadásul elég súlyos fogalmi zavart okoz a témához nem értő laikusok körében, akik érthetően feltételezik, hogy a beszélő ért ahhoz, amiről beszél. A fogalmi zavart egyrészt az okozza, hogy a szexuális orientáció és a nemi identitás egymástól független, mást jelentő dolgok. Másrészt, ha az, hogy az ember milyen kapcsolatban él, garancia lenne bármire is, nem ismernénk azt a kifejezést, hogy coming out.

Van egy gyerekkori barátom, Vay Blanka a neve, de csak az elmúlt pár évben van ez így. Előtte házas emberként, egy másik – férfi – néven élte az életét, örökös, megmagyarázhatatlan halálvággyal, ami olyannyira mellészegődött, hogy már szinte nem is gondolkodott rajta. Aztán, talán mert Berlinbe költözve egy jóval elfogadóbb és nyitottabb környezetbe került, lassanként megismerte az örömöt, amit egy szép új szoknya jelenthet. Majd a feleségével együtt rájöttek, hogy többről van itt szó, mint arról, hogy a férj crossdresser (cisznemű személy, aki alkalomszerűen vagy rendszeresen szeret az ellenkező nem ruháiba bújni.) Hanem ő egy transz nő, aki ezt harminchét évig nemhogy nem tagadta, eszébe sem jutott, hogy lenne mit tagadnia. Mert a szocializációja, a mindennapi környezete, a bejövő tudás nem figyelmeztette erre. És nem figyelmeztette az ébredő, majd a felnőtt szexualitása sem.

Mert – kapaszkodjatok – Blanka egy magát biszexuális orientációjú, transz nőként azonosítja, aki jelenleg egy nővel él tartós párkapcsolatban, de amúgy nyitott a férfiak felé is. Élete pillanata volt, amikor minderre rájött, és a halálvágy egy csapásra magára hagyta, helyette maradt az a lebegős érzés, ami azóta is kíséri.

Blankának sok nehézséget kellett leküzdenie, fájdalmas veszteségeket – például egy válást, és férfiként soha meg nem tapasztalt párkeresési nehézségeket – túlélnie, mégis, sosem döntene másként. És sokszor kívánta már, hogy bár korábban felébredt volna. Bárcsak az ő gyerekkorában is ismert lett volna itthon a transzneműség fogalma. Férfiként könnyebb volt nőkkel ismerkednie, mint most, amikor transz nőként férfiakkal meg szinte lehetetlen, de ezeknél a hátrányos változásoknál sokkal nagyobb poklot jelentett, hogy egy idegen testbe zárva kellett élnie.

Ezért választják hozzá hasonlóan sokan azt, hogy akár transznemű leszbikus nőként vagy meleg férfiként élnek tovább, pedig mennyivel egyszerűbb lett volna ciszheterónak maradni.

Higgyétek el, nem olyan szórakoztató buli ez, senki sem választja hóbortból.

Ennek a figyelembevétele is a nemek közti egyenlőség része, és ez nem kis felelősség, különösen akkor, amikor a nem maga is kérdéses, úgy az egyén, mint a társadalom szempontjából. És ha kisgyerekekről van szó, a mi felelősségünk megóvni őket attól, hogy ne vegyék komolyan és ne hallgassák meg őket, amikor életük talán legmeghatározóbb kérdésében nyilatkoznak.

Mérő Vera

Kiemelt képünk illusztráció