Szenvedélybeteg, szerhasználó családban nevelkedni rengeteg veszteséggel jár, ami nyomot hagy a személyiségen. Mégis sokan csak akkor szembesülnek az elveszett gyerekkoruk fölött érzett eltemetett gyászukkal, amikor a szülő meghal. Egy hazai kutatás most az ő veszteségfeldolgozásukat, a szenvedélybeteg szülő elgyászolásának mintázatait vizsgálta.
Azt nyilván nem érhetjük el, hogy a gyerekünk vagy más szerettünk soha ne szorongjon. De akkor mi lehet reális célkitűzés? És milyen technikákkal juthatunk hozzá közelebb?
Miért fontosak a családi történetek? Hogyan igazodjunk el a millió tanács között? És hogyan lehetünk „elég jó” szülők? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a Hello Szülő Roadshow első állomásán.
A gyerek maga nem születik soha rossznak. Mégis előfordul, hogy a neveltetésének körülményei predesztinálják egy bizonyos sorsra, amiből kitörni emberfeletti küzdelem.
Folyamatosan túlköltekezel, esetleg megszállottan spórolsz? Elképzelhető, hogy a pénzügyi döntéseid nem is a saját valódi szükségleteidet tükrözik, hanem az otthonról hozott mintát alkotod újra velük.
„Néhányunknak a generációmból a saját vágyaink, illetve mentális, lelki és fizikai jólétünk UGYANOLYAN fontosak és UGYANÚGY figyelmet érdemelnek, mint az, hogy gondoskodó anyák, jó szülők legyünk. Utópisztikus lenne azt gondolni, hogy a kettő nem feltétlenül kell, hogy kizárja egymást?”
Hová vezet, ha a gyerek a saját problémáira mindig csak azt a választ kapja a szüleitől, hogy „nekemisszarvolt”, „mégisemberlettbelőlem”?
„Meséld el, hogyan szerettek, és elmondom, hogyan szeretsz” – mondja a sokat idézett terapeuta, Esther Perel. A szeretetre való képességet élményeken, tapasztalatokon keresztül sajátítjuk el kisgyermekkorban. Ezek hihetetlen mélységekbe, sejtszinten íródnak belénk, és meghatározzák, kivé válunk; hogyan kapcsolódunk, kit és hogyan szeretünk. D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi a Beszélnünk kell! záróepizódjában a legmeghatározóbb élményünk, a szülői minták hatásairól beszélgetnek.
Nincs mese, előbb-utóbb mindannyian a saját apánkká, anyánkká válunk. Van, aki mindkettővé egyszerre. És az a pillanat, amikor erre rájövünk… hát… mondjuk úgy: nem mindig kényelmes. Íme, a leghülyébb, tipikusan szülői mondatok, amelyeket már akkor sem gondolsz komolyan, amikor kimondod, mégis mindig kicsúsznak a szádon. És lehet, hogy más is, legalábbis Kormos Anett száján kicsúszott ez meg az…
A leválás mindenkinek fáj: a szülőnek és a gyereknek is. De elkerülni nem lehet – és nem is szabad. Mert ha nem történik meg, a gyerek érzelmileg a szülővel fog maradni, akár a társával szemben is… Ismerős? Nem vagy egyedül.