Nemcsak túlélni, hanem élni is nagyon megtanultak a szerbek a történelem viszontagságai közepette. Így fér meg bennük egymás mellett balkáni mélabú és a sírva vigadás. Mi pedig talán ezért értjük meg őket olyan jól… A szerb identitásról beszélgetett Fiala Borcsa Filákovity Radojkával és gyerekkori jóbarátjával, Szabó Bogdánnal.
Nemcsak azt kellene kutatnunk görcsösen, minden erőnkkel, mi visz rá valakit, hogy fegyvert fogjon, hanem azt is, hogy mi tart vissza ettől. Mert gyerekek, fiatalok milliói az Egyesült Államoktól Dél-Afrikán át Szerbiáig nem követnek el ilyesmit. Akkor sem, ha a társadalmuk erőszakkal átszőtt, akkor sem, ha könnyű hozzáférésük van lőfegyverekhez, akkor sem, ha videójátékoznak, akkor sem, ha otthon bántalmazták őket. Dr. Gyurkó Szilvi jegyzete a szerbiai tömegmészárlások kapcsán, D. Tóth Kriszta elő- és utószavával.
Két nappal azután, hogy egy tinédzser megölte nyolc iskolatársát és egy iskolaőrt, újabb több halálos áldozatot követelő lövöldözés történt. A huszonegy éves feltételezett elkövetőt már elfogták.
Vannak múzeumok, amelyekbe öröm belépni. Mások megtekintéséhez viszont erőre van szükség. Ilyen a szarajevói Háborús Gyermekkor Múzeum, amely pont arról szól, amire a neve utal. A háborúról és a gyerekekről.
„A gonosz diadalához annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak." – olvasható az üzenet a srebrenicai mészárlás emlékét őrző szarajevói galéria falán. 1995. július 11-én egy szerb félkatonai csoport 8300 ártatlan bosnyák férfit és fiút mészárolt le. A seb máig nem gyógyult be, mert az ország képtelen valóban szembenézni saját történelmével...