Címke: Erdély

Fasiszta vezetőket tekint nemzeti hősnek, Putyint a haza barátjának véli, vissza akarja vezetni a sorkatonaságot. Kilépne a NATO-ból, bírálja az EU-t, „mert az ENSZ közgyűlésén találkozott egy másik, nem emberi fajjal is”. A klímaváltozást nem tartja valóságosnak. A nők szerinte szülés után válnak nőkké, kifogásolja a császármetszést, mert azáltal megszakad az isteni szál, a vizet információk és rezgések sokaságának tekinti.

Huszonhét éve nincs olyan halottak napja, hogy ne sütne verőfényesen a nap. Míg a szeretteim sírjai fölött görnyedeznék, csendben beszélgetnék, mintha nem is az élőkhöz szólnék, hanem nekik súgnám a szavaimat. A nagy halom földön túlra üzenném, hogy hiányoznak.

Az erdélyi ember novembertől decemberig a pincébe jár, hogy slagjával belefújjon a káposztalébe. Érdekes figurának tűnik ilyenkor: mivel küldetést teljesít, messziről elkerüli a boroshordóját, kidülled a szeme, megtelik az arca levegővel, és úgy fújja a sós-savanyú vizet, mintha csak trombitálna odalent. Leginkább pityókászsákok, csüngő szalonnák és télire eltett befőttek között. Jó hidegben.

Mivel a honvágyam csak az otthonról hozott ízektől enyhül, ezúttal székelykáposztát főzök. Margit nénje-félét, de magyar fogást Magyarországon – és egy kicsit büszke is vagyok, hogy kezdek „beilleszkedni”. Bár a magyar fogásomnak még mindig otthoníze van, de ezt nézzétek el nekem.

Csepelyi Adrienn az idén is ellátogatott Erdély legnagyobb gasztofesztiváljára, ahol nemcsak az ételek, hanem az emberek is visszavárják minden évben.

Egy áruházba besétálva ma már bárki vásárolhat Barcelonában tervezett, Kínában gyártott hímeskabátokat, amelyek egy szót sem ejtenek forrásukról, a kalotaszegi motívumkincsről. És ez nagyon szomorú, mert közben az igazi örökösök, akik örömöt és bánatot egyaránt belevarrnak a ruhadarabokba, a feledés homályába veszhetnek.

Noha a gyerekkorom őszeinek zakuszkaillatuk van, bármennyire keresem is Budapesten, nem találom a jól ismert füstös évszakot. A vinettás, a paprikás, a paradicsomos, a hagymás őszt. Semmi hazai nincs a levegőben, így már-már beletörődöm, hogy idén bizony zakuszka nélkül maradok. Aztán gondolok egy nagyot.

Ez nem egy szokványos interjú. Havas Juli nem az orvos-író, én nem az újságíró, hanem egy kicsit mindketten ugyanazok vagyunk: hazátlanok. Így a „bozgorság” olyan kiindulópont, ami ebben a beszélgetésben megengedi a könnyeket, a mélyebb kapcsolódást.

A dinnyeárus hangos ember, torkaszakadtából kiáltja, hogy „díííínyeeee”. Sosem mondja rövid i-vel, dupla ny-nyel és egyetlen e-vel, hiszen ő a román alföldön másként tanulta a hangsúlyokat, és bármennyire igyekszik is a magyarlakta településeken áruba kiáltani portékáját, akcentusa árulkodó marad.

Rövidnadrágos politizálás, szalmakalapos vezetők, politikusképzés, fiatal magyar értelmiségiek – csak néhány kifejezés, ami 33 év Tusványosa alatt beleivódott a köztudatba, és már-már hangzatos címkévé vált. A Fidesz és holdudvarának fesztiválja Budapesttől 700 kilométerre, szinte a vadtermészetben, egy fenyvesekkel és medvékkel körülölelt tájon, Tusnádfürdőn zajlik.