Francoise Gilot-nak számtalanszor kellett bizonyítania, hogy nem csak „Picasso múzsája”. Idővel azonban munkáit a világ legnagyobb múzeumai állították ki, egy idei aukción pedig már egymillió eurónál is magasabb áron kelt el egy festménye.
Ha elutazol, azt várod, hogy kiszakadsz az életedből legalább egy kicsit. Mi van, ha ez nem történik meg? Mi van, ha túl súlyos kérdések várnak itthon is, meg odakint is?
„Nincs több időm a megátalkodott ítélkezésre és kárhoztatásra. Nincs időm a folyamatos hibáztatás ördögi körére. Csinálják ezt mások. Nekem gyomrom sincs hozzá, nem csak időm. Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne csodálattal tekintsünk rá” – mondja a művész, aki már annyi mindent élt túl (apja korai halálát, heroinfüggőséget, majd két fia váratlan halálát), hogy mindenképp érdemes meghallgatni a gondolatait.
Ha valaki gyakran mondja: „én ezt elengedtem”, vagy mást úgy vigasztal, hogy „minden okkal történik”, esetleg „minden rosszban van valami jó”, valójában az érzelmi hárításnak egy olyan módját választja, amellyel a gyógyulás lehetőségét veszítheti el – mondja pszichológus szerzőnk.
A legfontosabb annak a felismerése és elfogadása volt, hogy a gyász és a hatalmas űr, amit a társam elvesztése okozott, soha nem fog elmúlni.
Egy barátot, egy életerős fiatal embert elveszteni kemény szembenézésre késztet önmagunkkal is:
„Viszem haza a tojásokat megint. Magasan van a léc, magasra tetted, Bogi. Évek óta próbálom, ami neked kisujjból ment mindig. »Tőtött tojás a vacsora, éhkopp a desszert«, írtad, bennem pedig fel sem merült soha, hogy ez nem lesz mindig így.”
Szerzőnk pontosan tíz évvel ezelőtt vesztette el imádott nagypapáját. Róla írt:
„Őszinte beszélgetés veszteségről, gyászról, traumáról és gyógyulásról” – ezt ígérte a világhírű, magyar származású orvos a beszélgetés elején. Azt, hogy mennyire sikerült ezt teljesíteni, D. Tóth Kriszta írta meg, aki megvette a jegyet, és becsülettel végignézte a közel másfél órás élő szeánszot.
Emlékeztek A nő (Her) vagy az Én vagyok a te embered című filmekre? Nos, többé nem sci-fi, hogy az ember egy robottal pótolja a magánéletében keletkezett űrt, és ideális társra lel a mesterséges intelligenciában. Ez már a jelen.