Az elmúlt években megsokszorozódtak az LMBTQ-karakterek az egyes sorozatokban és filmekben, ami sokak számára zavaró. De homofóbbá tesz ez bárkit is? Kontraproduktív, vagy igenis hasznos a nagyobb láthatóság? A jelenségnek Kanicsár Ádám András járt utána.
Szavak, amelyeket szlogenként gyakran hallunk a közéletben, és amelyeket einstandolt egyik vagy másik oldal. Olvasd el Kanicsár Ádám András elgondolkodtató írását!
„Ha támogatjuk egymást, közösségben a leggyengébb is erős lesz”
Szombaton 15 órától tartják a 27. Budapest Pride Felvonulást. Ki jön?
„Lassan, hidegen, csípősen mászott fel a gerincemen az ijesztő felismerés, hogy itt tartunk: ha valaki ma Magyarországon őszintén vállalja magát, az már propaganda” – írja Kanicsár Ádám András, aki arról mert írni, hogy meleg, és felnőttként biciklizni tanul.
Szakújságírók és LMBTQ-aktivista + újságíró beszélgetése a filmiparban dolgozó kisebbségi csoportot képviselők listázásától és az ehhez kapcsolódó rossz érzésektől a blackface-en át odáig, hogy miért jelent mást egy meleget játszó heteró mint egy heterót játszó meleg, és mennyire számít ebben az is, hogy milyen korban történik.
Megmutatja, hogy mindig van mit tanulni: szeretetről, kultúráról, filozófiáról, feminizmusról, genderről, szexről, szexualitásról. A világról.
A magyar a „buzi” szót a lehető legnagyobb természetességgel használja a rossz, kellemetlen, bosszantó és férfiatlan dolgokra, alapvetően megteremtve a párhuzamot, miszerint, ami buzi, az rossz. De miért buzizunk, és miért baj, ha megtesszük?
A klasszikus Disney-mesék a jó mindenek feletti diadalán túl a kutatások szerint más mintákat is erősen közvetítettek: ezek a mesék szinte tudat alatt megalapozták az elképzeléseinket arról, mit nevezünk férfinak és nőnek.
Az elmúlt bő két évtizedben rengeteg művész, tudós, médiaszemélyiség állt ki az LMBTQ-emberek elfogadása mellett. Felismered, kiktől származnak az idézetek?