Szakújságírók és LMBTQ-aktivista + újságíró beszélgetése a filmiparban dolgozó kisebbségi csoportot képviselők listázásától és az ehhez kapcsolódó rossz érzésektől a blackface-en át odáig, hogy miért jelent mást egy meleget játszó heteró mint egy heterót játszó meleg, és mennyire számít ebben az is, hogy milyen korban történik.
Megmutatja, hogy mindig van mit tanulni: szeretetről, kultúráról, filozófiáról, feminizmusról, genderről, szexről, szexualitásról. A világról.
A magyar a „buzi” szót a lehető legnagyobb természetességgel használja a rossz, kellemetlen, bosszantó és férfiatlan dolgokra, alapvetően megteremtve a párhuzamot, miszerint, ami buzi, az rossz. De miért buzizunk, és miért baj, ha megtesszük?
A klasszikus Disney-mesék a jó mindenek feletti diadalán túl a kutatások szerint más mintákat is erősen közvetítettek: ezek a mesék szinte tudat alatt megalapozták az elképzeléseinket arról, mit nevezünk férfinak és nőnek.
Az elmúlt bő két évtizedben rengeteg művész, tudós, médiaszemélyiség állt ki az LMBTQ-emberek elfogadása mellett. Felismered, kiktől származnak az idézetek?
Nem áll meg tőle a szíved, de szinte biztos, hogy elolvad.
Az LMBTQ-fiatalok „átnevelését” célzó reparatív terápia óriási károkat képes okozni. Szerzőnk, Kanicsár Ádám András az itthoni helyzetnek járt utána:
„Évek óta csak nézem, ahogy elrobog mellettem mások vonata a felnőtté válás útján. Mindenkit eljegyeznek, mindenki házasodik, lagzi lagzi hátán, én pedig ott ülök mindegyiken, és örülök, miközben tudom, van rá esély, hogy ilyenben nem lesz részem. De akkor mi lesz velem? És nekem ez miért nem jár?”
Ki számít hozzátartozónak egy LMBTQ-ember esetében, és ki nem? Ki hozhat döntést a kórházban a meleg párok gyermekével kapcsolatban? Részesülhet-e mesterséges megtermékenyítésben egy leszbikus nő? Hogyan juthat hormonkészítményhez egy transznemű ember? Fontos kérdések, amelyek igencsak megnehezítik embertársaink életét:
„Nem szeretnék Cassandra lenni, de muszáj újra elmondani: baj van. Nagyon nagy. Nem képzeletbeli, nem ideológiai vagy politikai, hanem kézzelfogható, emberéletben mérhető, valóságos. És nem tudom, hogy meddig tartunk még ki”. Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakember gondolatai a magyar gyermekvédelem helyzetéről.