De akár adhattuk volna azt a szentimentális címet is ennek az írásnak, hogy „A szerelem fogságában." elvégre arról szól. Az életről egy kapcsolatban, ami néha van, néha nincs, néha ölel, néha fáj, néha repít, néha taszít... és közben évek telnek, házasságok köttetnek, gyerekek születnek. Csak egy valami örök. A negyedik ember...
Nem lesz mindenkiből varázsütésre jó anya. Sőt, az anyaság sem magától értetődő, hiába születik nőnek valaki. Vannak, akik sötét küzdelmet vívnak a saját démonaikkal, akiknek emberpróbáló feladat túlélni minden egyes napot anyaként. Ez olvasónk, Mariann története, amelyet megrendítő őszinteséggel írt meg nekünk.
Mit nekünk vihar, mikor a szív orkánjai sokkal veszedelmesebbek? Két lány áll a zuhogó esőben. De csak egyikükön akar segíteni valaki. Vajon miért?
A gyerekkori szerelmek sosem teljesülnek be. Vagy mégis megtörténhet az, amiről tizenegyezer napon át csak ábrándoztunk?
Ki segít egy autista fiúnak, akit egészségessé nyilvánítanak, ám ő képtelen önálló munkát végezni? Ki segít a szülőknek, akiknek nemcsak a lelki, hanem az anyagi terheket is vállalniuk kell? Senki?
Mi történik a halál után? Mi lesz a gyászolókkal? Egyáltalán nyerhet az ember megnyugvást?
Fő már a jó tyúkhúsleves, sül a hús. Anya tegnap elment a piacra. Hozott uborkát is, hogy legyen finom uborkasaláta. Mint gyerekkorunkban... A vasárnapi ebédekkel a szívünket lakatjuk jól.
A szerelemhez mindenkinek joga van, még annak is, aki nem tökéletes... De ki mondja meg, ki a tökéletes?
Búcsúzni sosem könnyű, pláne olyasvalakitől, akit még szeretünk. Veled is megtörténhet!
„Apa! Légy jó apja az öcsémnek! Legalább őt szeresd helyettünk!"