„Én ehhez már túl öreg vagyok.” Sokan, sokszor mondják ki ezt a mondatot, például a tanulással kapcsolatban. Pedig tévedés, hogy idős(ebb) korban képtelen az ember a fejlődésre, az új készségek elsajátítására, vagy akár arra, hogy berögzült viselkedésmintákon változtasson.
„Nem akkor fog meghalni, amikor elutasítja, hogy rátegyék az oxigénmaszkot. Nem, amikor odaadod a lepedőt a gyászhuszároknak – anyádnak a legnagyobbat, a friss, ropogósat, apádnak azt, amiben utoljára otthon aludtál, hogy elkísérje az álmaid illata. Lassan halnak meg, apránként, jóval az utolsó lélegzetvételük után” – egy írás, egy szikár és lírai, gyönyörű vallomás a mérkőzésről, amit biztosan elveszít az ember. A vereség mégis az egyik legnagyobb győzelme lesz.
Gondoltatok már az idős korotokra? És arra, hogy milyen lesz a világ akkor?
Van, aki számára egy kicsit mást jelent a tartalmas időskor, mint amit a legtöbben elképzelnek. Mondjuk, Irma – vagy ahogy Tóth Flóra ismeri, Muci – 80 évesen is azt vallja magáról félig viccesen, hogy ő „nem néni”, mert még fiatal.
„Jó lenne tudni, hogy mennyi időre kell terveznem. Három évre? Öt évre? Vagy húszra?” – mondja Fiala Borcsa anyukája, és ebből rögvest kiderül: a gondosan előre tervezés képessége genetikailag is örökölhető.
Meghökkentő és sokkoló, vagy épp ellenkezőleg, a normális testeket normalizáló fotók? Döntsétek el ti, mit láttok bennük.
„Csak ültek ott, sorstársaik tömegében is egyedül. Hátrahagyva, elhagyva. Várva, hogy valamelyik kórházi osztályon – mindegy, melyiken, ahol majd helyet találunk nekik – végre megpihenhessenek. Vannak, akik még az otthoni magánynál is rosszabbat élnek meg karácsonykor: elutasítottságot. Kitaszítottságot.
„Ha még vannak emlékei, akkor átérzi a veszteséget is. Ha átérzi a veszteségét, az azt jelenti, hogy folytonos és szomorú rémületben él, folytonos tanácstalanságban. Kíméletlen tanácstalanságban.” – Ilyen a demencia a hozzátartozó szemével.
Egy szülinapi ebéd két kiskamasszal és egy hetvenhét éves nagypapával, aki belevetette magát az online randizás világába.
Ezerféle úton-módon csapjuk be saját magunkat. Kishitűségből, fásultságból, lustaságból… az okok is sokfélék lehetnek. Szerencsére van egy rakás jó példa előttünk, érdemes tanulmányozni őket, ha épp feladnánk egy álmot.