Letartóztatták, majd öngyilkosságba hajszolták, pedig csak egyenlő jogokat akart
Választójog nélküli ügyvédből lett „a svájci Beauvoir” Iris von Roten – ebben pedig szerepet játszott ocelotmintás kabátja is.
Választójog nélküli ügyvédből lett „a svájci Beauvoir” Iris von Roten – ebben pedig szerepet játszott ocelotmintás kabátja is.
„Szabadság és emberi jogok – ez az, amire a világnak a legnagyobb szüksége van, ez az, amire mindenki vágyik” – mondta a 2014-es torontói Pride megnyitóján Izland korábbi miniszterelnöke, Johanna Sigurdardottir, aki hivatali ideje alatt is határozottan kiállt az egyenlőség mellett.
„A gyerekeket arra kell megtanítani, hogy hogyan gondolkodjanak, nem pedig arra, hogy mit gondoljanak” – vallotta Margaret Mead, aki gondolataival és állításaival messze megelőzte a korát.
„Volt olyan étlap, amit feminista ügyvéd vitt el egészen a bíróságig!” – írja Fiala Borcsa, aki azt is összefoglalta, mire figyelj, hogy ne verjenek át az éttermekben:
Egy nő, aki a nőkért harcolt, a lehető legszabadabb szerelmet hirdette, és feltette a feminizmus legfontosabb kérdéseit. A válaszain pedig azóta is vitatkozik a világ. Ma 115 éve született Simone de Beauvoir.
Bár a találmányt egy férfinak köszönhetjük, a nőknek nagy szerepe van abban, hogy a görkori kiállta az idő próbáját, és még ma is hatalmas népszerűségnek örvend.
Csepelyi Adrienn könyvajánlója azoknak, akiket nem érdekelnek az elavult szabályok.
Hugh Grant is csak illuminált állapotban tudja végignézni a táncolós jelenetet, amelytől még mindig rosszul van.
73 évvel ezelőtt mondta ki a magyar parlament, hogy a nőket nem érheti többé hátrányos megkülönböztetés a nemük miatt, de hogy ebből mennyi valósult meg, és a parlament ma hogyan gondolkodik erről a kérdésről – azt Nyáry Luca foglalja össze nektek.
A hely hiánypótlónak bizonyult, a televíziós sportközvetítések 95 (!) százaléka ugyanis a férfisportokra összpontosít.