Egy „intézetis gyerek” esélye a jobb életre – Szabolcs története
„Minden gyereknek jár egy ilyen ember, aki hisz benne, és aki szereti őt. Egy gyerekotthonosnak is.”
„Minden gyereknek jár egy ilyen ember, aki hisz benne, és aki szereti őt. Egy gyerekotthonosnak is.”
Van, aki számára a gyereke nem más, mint egy volt kapcsolat terhes mementója.
A pedagógus nem veheti át a szülő szerepét, néha mégis kénytelen rá…
Kegyetlen bokszmeccs zajlik Mia Farrow és Woody Allen között évtizedek óta. A felesége, Soon-Yi most beszállt a ringbe.
Egy lány, akit örökbe fogadtak. Aki hálás érte, de emellett nem szeretné elrejteni, mennyi fájdalom él benne, amiért az élete kitaszítottként kezdődött.
Ez az, amit nem lehet pénzért csinálni.
Mit érezhet az, akit kiemelnek a családból, majd a nevelőszülőktől az intézetbe vezet az útja, ahol rendszeresen bántalmazzák? A szülők tehetetlenek, a hatóság dönt.
Hogyan történhet meg ilyesmi? (Álnaiv kérdés.)
A gyerek nem garanciális, ugye? Nem lehet visszacserélni, ha útközben rájössz, mégsem tetszik. Hát... sajnos, de... lehet. Legalábbis bizonyos gyerekeket. Szívszorító, egyben elgondolkodtató írás az árvák világnapján.
A nő, aki jobban érezt magát a ruandai őserdőben, mint az amerikai civilizációban. Az ember, aki jobban szerette az állatokat, mint a saját faját. A nő, aki miután teherbe esett a National Geographic fotósától, inkább úgy döntött, elveteti a gyereket, mondván „az ember nem lehet egyszerre címlaplány és terhes”... Az lehet, hogy valaki egyszerre borzongató és csodálatra méltó? Lehet hát.