Kégl Ágnes: Negyven lettem – mi közöm ehhez a számhoz? – WMN-naplók
Az emberélet útjának felén…
Az emberélet útjának felén…
Attól még, hogy valaki anya, simán lehet baromi jó csaj. (Ahogy azok is baromi jó csajok lehetnek természetesen, akik nem anyák.)
„Nem nőttünk még fel a demokráciához, nem értjük, hogyan működik”
„A felnőttkor 99 százalékban abból áll, hogy megpróbálsz rájönni, mitől fáj a hátad...” – és tényleg.
17 éves szerzőnk Csenge, és 13 éves húga Bogi próbálja megválaszolni a naaagy kérdést.
Vajon valóban elvesztegetett idő, amit a gyerek – a szülők, tanárok szempontjából nézve – semmittevéssel tölt? Érdemes nyüstölni éveken át? Vagy inkább hagyjuk, hadd érjen be a maga tempójában? Íme, egy úgynevezett „későn érő gyerek" vallomása, aki ma már felnőtt. Mert persze csak felnőtt valahogy...
Vajon mi az oka, hogy szívesen várunk, akár éveket is egy férfira? Van olyan szerelem, aminek az oltárán gondolkodás nélkül feláldozható a magunk sorsa, ifjúsága és boldogsága ... a szép jövő reményében?
Néha egy trauma kell ahhoz, hogy eldönthesd, mit is szeretnél kezdeni az életeddel valójában. Főhősünkkel ez történt. Ma már azt csinálja, amit szeret. Kövesd a példáját! De legalább olvasd el ezt a cikket.
A (szinte) zökkenőmentesen alakuló szülőség a kamaszkornál hirtelen... megtorpan. Körülnéz, elbizonytalanodik, megremeg a térde. Elveszti a talajt a lába alól. Mennyit engedhetsz meg neki? Mennyire számít az ő véleménye? Mivel segíted a legjobban? Terelni kell? Tiltani? Támogatni? Van jó válasz?