Mi történik velünk egy családi birkózás alatt? Mik a veszélyei, és hogyan hathat a hosszú távú fejlődésünkre, a kapcsolatainkra, az önértékelésünkre? Szabó Anna Eszter újra leült beszélgetni pszichológus édesanyjával, Kazimir Ágnessel.
Vertek, mégis dolgozol, adózol, reprodukálod magad és még kommentelni is marad energiád? Vagy mit jelent ez a mondat? És hogyan léphetünk ki a tekintélyelvűség árnyéka alól, ha még a szüleink múltbéli pofonjaira se vagyunk képesek kritikusan tekinteni?
Évek óta küzdünk már, bújjuk a könyveket, járjuk a rendelőket, újabb és újabb módszerek után kutakodunk, változtatunk a szokásainkon, mégis vannak napok, amikor túlzás nélkül úgy érzem: aknamezőn élünk. A gyerekünk speciális nevelési igényű, ADHD-s, és nemrég rájöttem, hogy azért viselem olyan nehezen ezt, mert én magam is az vagyok. Olvasónk, Léna írása.
Néhány hónappal ezelőtt került be a családi naptárunkba, hogy a férjem november közepén három hétre elmegy majd turnézni Dél-Amerikába. Azon túl, hogy nyilván nagyon izgatottak lettünk, mert hát mennyire menő dolog ez, rögtön belém hasított a pánik, hogy te jó ég, három hétig egyedül leszünk majd én és a gyerekek, plusz a rengeteg munka. Már egy hete, hogy a férjem hazajött a nagy utazásból, és jelentem: túléltük. De sok mindent átgondoltam.
Gyereket szülni és nevelni csodás dolog, mégis iszonyú nehéz, a hazai anyák jelentős hányada pedig nincs megfelelően támogatva ebben, sem lelki, sem gazdasági, sem társadalmi szempontból.
Egyre több barátom vállal gyereket fiatalon, harmincéves kora előtt, és gyakran ez a döntés azzal jár, hogy elhagyják a várost. De akkor ki marad a városban? Vagy ezek a kategóriák már elvesztették jelentőségüket? Valójában a hely számít vagy inkább azok a buborékok, amelyekben élünk, és amelyek egyaránt kialakulhatnak városban és vidéken?
Itt az ideje, hogy hangosan kimondjuk: amellett, hogy az anyaság csodálatos szerep, egyben irtó nehéz is. Hiszen folyamatos jelenlétet, intenzív érzelmi és fizikai gondoskodást igényel. A Beszélnünk kell! legújabb epizódjának témája: az anyai kiégés, annak hatásai a család egészére. No meg a gyógyulás lehetőségei.
A gyereket nem szabad magára hagyni a kérdéseivel, mert az szorongatóbb tud lenni egy nem várt válasznál is. De hogyan beszélgessünk jól vele olyan témákról, mint a válás, a bántalmazás, a halál vagy a tartós betegséggel élők helyzete? Peer Krisztina Kibeszélő. Kényes témák gyereklélektana című könyve és társasjátéka ebben segít.
Talán az egyik legnyomasztóbb tény az anyaságban az, hogy a gyerek: tükör. De mi van, ha nem csupán az apró, hétköznapi dolgokban tanulja el tőlünk a rossz működési módokat? Mi van, ha anyaként testképzavarral küzdünk, vagy traumatikus élmények kötődnek a saját nőiségünkhöz? Mi van, ha az önbizalomépítés életünk egyik legnagyobb kihívása? Hogy lehet egy ilyen önismereti úton egészséges kislányt nevelni?
Tekintélyelvűség, visszaélés, kihasználás, másokon való átgázolás – nem tudom, létezik-e még egy olyan szó, amihez annyi negatív képzet társul, mint a hatalomhoz. Itt az ideje kimondani: diszfunkcionális a viszonyunk a hatalommal. Megszoktuk, természetesnek tartjuk azt, hogy mások kihasználhatnak minket, visszaélhetnek a pénzünkkel, időnkkel, szabadságunkkal. De miért van ez? Itt a Beszélnünk kell! új epizódja a hatalomról.