Már eleve az életnek ez a felnövés része úgy gáz gyerekszemmel, ahogy van, hát még, ha az ember lánya azzal is kénytelen szembesülni, hogy a felmenői – és így ő maga is – boszorkány egy olyan helyen, ahol nem látják szívesen…
„A jó könyv után majdnem mindig úgy érzem, hogy egyszerűen nem tudok mit olvasni. A következő könyv biztosan nem lesz olyan jó, mint az, amit olvasok. Nem is akarom, miközben a jó könyvet olvasom, legyen az bármennyire is brutális, hogy vége legyen.” Ismerős?
„Ha valaki elolvassa ezt a könyvet, elsősorban önmagáról fogja azt érezni, hogy minden hibája, hülyesége és idegesítő vonása ellenére is szerethető. Sőt: megérdemli, hogy szeressék.”
Ki vele, ki melyik könyvet nem olvasta valójában?
Volt már olyan, hogy „véletlenül” épp belebotlottál a könyvbe, ami aztán segített az akkori élethelyzeteden?
Mi tehet az ember, ha a nyaralását elmossa az eső?
Ballada kígyókról, fecsegőposzátákról és egy nem is olyan távoli világról.
Neked melyik könyv segített abban, hogy közelebb kerülj magadhoz?
Tanárhiány, berögzült rossz módszerek, érthetetlen tanmenet: miért utáltatjuk meg a gyerekeinkkel az olvasást?