Zseniális húzás egy angoltanárként dolgozó olvasónktól: beleunva a folyamatosan hiányzó házik feletti nyűglődésbe, feltalálta a „nemkötelezőt". Íme, a titkos recept... és a megtáltosodott diákok diadalútja:
Anett fölfedi minden piszkos kis titkát. Na jó, nem is piszkos. De titok. Volt. Eddig.
Este jó, este jó, este mindig jó... egészen addig a pillanatig, amíg beléd nem hasít a felismerés: holnap hétfő, a gyerek házi feladata pedig még a Holdban van. És innentől kezdetét veszi a rohanás az idővel, a feladatokkal... és a minden maszatolásra kész gyermeki furfanggal!
Mindenkinek van legalább egy olyan tanár az életében, akinek rengeteg mindent köszönhet. Aki nemcsak a tudását, a tantárgy szeretetét volt képes átadni, de büszkeséget, magabiztosságot, hitet is ültetett a diákjai szívébe. Egy olyan pedagógus, akinek a neve még évtizedekkel később is sokat jelent. Reméljük, mindenkinek van egy „Tánczosa", vagy egy Magdi nénije.
Este van. Vacsora elfogyasztva, szennyes edény elmosva, mosás kiteregetve, holnapi meló előkészítve. Bor kitölt, láb feltesz, kanapéra leül. Minden állatira tökéletes! És akkor... kiderül, hogy a gyereknek nincs kész a házi feladata. Isten hozott a Balkezes Anyukák Klubjában! Hogy mi az? Hát ez:
A diszlexia nem betegség. És van szakember, aki szerint még csak nem is tanulási nehézséget jelent, hanem egyszerűen csak különbözőséget. Az érintett gyerekek nem butábbak, mint a többiek, hanem másként működik az agyuk. Nem megbélyegezni kell őket, hanem támogatni. És másként tanítani.
Milyen jó lenne, ha olyan embereket bíznának meg az oktatási ügyekkel, akik érzékenyen, pontosan és megfelelő felkészültséggel látják át a helyzetet! Például Dr. Vekerdy Tamást, akivel nemrégiben interjút készített a wmn.hu főszerkesztője, D. Tóth Kriszta. Íme, a beszélgetés hét fontos megállapítása, és azok magyarázata pszichológus szerzőnk jóvoltából.
Ha minden úgy lenne az iskolában, ahogy azt Vekerdy Tamás elképzeli, nem kellene féltenünk a gyerekeinket a holnap kezdődő új tanévtől. De sajnos nem úgy van. Mégis megóvhatjuk őket a rendszer embertelenségétől, ha cinkosukká válunk, figyelünk az igényeikre, és adott esetben elkészítjük helyettük a házi feladatot, aminek a szakember szerint ebben a formában amúgy sincs semmi értelme...
Kormos Anettből is kiszakadt a szülői felháborodás reggeli cikkünket olvasva, amelyben 16 éves gimnazista szerzőnk felsorolja, mit változtatna a magyar oktatási rendszeren. Nagyon úgy tűnik, hogy mindennél egységesebb front állt föl: szülők, gyerekek, tanárok egy oldalon!
Csak még egy kis gyakorlás, na még egyszer játszd el azt a zongoradarabot, gyerünk már, nem maradhat ki az edzés - pont most, az év végén! A tanév utolsó két hónapja megterhel gyereket, szülőt, tanárt. Hogy lehet túlélni anélkül, hogy teljesen "belerokkanjon" valamelyikünk?