Két gyerekkel a bennem élő anyakép azóta is folyamatosan változik, alakul, visszacsatol, újraterveződik, és közben naponta úgy harmincszor kérem számon magam azért, mit és hogyan csinálok. Aztán próbálom magammal megbeszélni, hogy ne tegyem.
Ma Magyarországon, ebben az egészségügyi és társadalmi környezetben gyereket szülni, nagyjából olyan fizikai és lelki felkészülést igényel, mint egy Himalája-expedíció. Persze attól még csodálatos, és nagyon sok boldog, sikeres csúcstámadás (pillanat) vár mindenkire, aki belevág, de közben olyan nehézségek is, amikre nagyon nehéz látatlanban felkészülni.
Az egyik legfontosabb kérdés: kinek a hangját hallod, amikor csökkent értékűnek, fertőzőnek vagy veszélyesnek érzed magad.
Kőrizs Kata kollégánk kisebbik gyereke sajátos nevelési igényű. Kata őszintén elmeséli, milyen érzés az ő anyukájának lenni. A sok öröm és szeretet mellett úrrá lenni a bizonytalanságon, nem túlaggódni a szülinapokat, és kezelni azt, amikor jó szándékú idegenek a kisfia életkoráról kérdezik.
Nem nyereségvágy, nem bosszú: beteges kíváncsiság miatt kellett meghalnia egy 14 éves fiúnak 1924-ben:
„A bűntudat gyakran nem több hárításnál. Azt várják el sokszor az emberek, hogy általa automatikusan felmentést kapjanak minden bűnük alól. Aztán persze vannak, akik a fogalmat hírből sem ismerik.” Olvassátok el Kazimir Ágnes pszichológus izgalmas írását az olykor mindenkit mozgató különös érzésről, a bűntudatról!
Bűntudat, anyaság a neved!
„Bűntudat érzek mindenért. Mert vagyok, mert én én vagyok. Mert olyan vagyok, amilyen” – Szabó Anna Eszter vallomása.
„Miattad vagyok boldogtalan.”
Vásárlásmánia? Vagy inkább bűntudatfüggés? Neked nincs?