„A kislányom temetésével álmodom, ha elalszom. Pedig nem tehetem, mert ő még mindig küzd, még mindig boldog”
Ettől az írástól tényleg megszakad a szív…
Ettől az írástól tényleg megszakad a szív…
Amikor a főnixmadár nem képes negyedszerre is kicselezni a halált.
Feldolgozni a feldolgozhatatlant.
„Amikor a vendégsereg elmegy, az egyetlen, ami maradt, a hajam a teraszon. Mindenhol, bárhova pillantok. Akkor ránézek a férjemre, és közölöm vele: ma este lenyírod a hajam.”
És a történetnek sajnos még nincs vége…
Vannak beszélgetések, amik egyszerre mélyek és sűrűek. Ez is ilyen. Grecsó Krisztián íróval betegségről, gyógyulásról, a gyógyult rákos betegekre ragasztott cimkékről, örökbefogadásról, az erről való kommunikációról, vidékiségről és világképek összetöréséről is beszélgetett DTK. Nézzétek meg a friss Elviszleket, van benne anyag rendesen.
Biztos, hogy mindenkinek rá kell jönnie, miért lett beteg? És az biztos, hogy aki kérdez, az rögtön hibáztat?
Vajon mikor lélegezhet fel az ember a rákbetegség után?
Amikor D. Tóth Kriszta a beszélgetés elején megkérte a közönséget, hogy tegye fel a kezét, akinek barátja, hozzátartozója vagy esetleg ő maga érintett a rák kapcsán, kivétel nélkül mindenki jelentkezett. Szóval ez egy olyan téma, ami sajnos szinte mindenkit érint. Nézzétek meg itt:
A legtöbb, rákkal küszködő ember mellé kellene lelki segítő, pszichológus, pszichiáter. Ezúttal egy onkopszichológus előzetes válaszait olvashatjátok a jövő hétfői Hello, WMN! kapcsán.