Vannak beszélgetések, amik egyszerre mélyek és sűrűek. Ez is ilyen. Grecsó Krisztián íróval betegségről, gyógyulásról, a gyógyult rákos betegekre ragasztott cimkékről, örökbefogadásról, az erről való kommunikációról, vidékiségről és világképek összetöréséről is beszélgetett DTK. Nézzétek meg a friss Elviszleket, van benne anyag rendesen.
Biztos, hogy mindenkinek rá kell jönnie, miért lett beteg? És az biztos, hogy aki kérdez, az rögtön hibáztat?
Vajon mikor lélegezhet fel az ember a rákbetegség után?
Amikor D. Tóth Kriszta a beszélgetés elején megkérte a közönséget, hogy tegye fel a kezét, akinek barátja, hozzátartozója vagy esetleg ő maga érintett a rák kapcsán, kivétel nélkül mindenki jelentkezett. Szóval ez egy olyan téma, ami sajnos szinte mindenkit érint. Nézzétek meg itt:
A legtöbb, rákkal küszködő ember mellé kellene lelki segítő, pszichológus, pszichiáter. Ezúttal egy onkopszichológus előzetes válaszait olvashatjátok a jövő hétfői Hello, WMN! kapcsán.
Mellrákos túlélőként a világ egy kis szelete.
Sajnos nincs ma olyan ember, akit legalább közvetetten ne érintene a rák témája, így érdemes a lehető legalaposabban felkészülni – akár a segítésnyújtásra is.
Van, amiről nem lehet eleget beszélni.
„»Veszteséget feldolgozni« – számomra ez értelmezhetetlen fogalom. Én úgy szoktam mondani, helyet találni az életben az elhunyt gyermeknek, megfogalmazni, ki volt ő, hogyan tud engem életének és halálának emlékével gazdagítani. Mondok egy példát. Hogyan emlékezem rá? Gépek közt fekve a kórházban vagy, mondjuk, az egyik közös, boldog karácsonyon? Utóbbi emlék erőforrás. Melyiket idézem fel? És ha van lehetőségem alakítani a következő karácsonyt, immár nélküle, az milyen lesz?”
Minden úgy történt, ahogy az a nagykönyvben meg van írva: randizás, együtt járás, összeköltözés, lánykérés, majd esküvő. Már csak a baba hiányzott, de nem sokáig. Szinte azonnal összejött. Aztán…