Társadalmi szintű tagadásban vagyunk a rákbetegséggel kapcsolatban, ezért nem járunk rendesen szűrővizsgálatra, ha pedig ne adj' isten rossz diagnózist kapunk, sokan nem tudnak beszélni az érzéseikről. És az is gyakori, hogy nincs kivel. Dr. Riskó Ágnes onkopszichológus fontos gondolataiból válogattunk.
Egy daganatos beteg kislány és futó édesanyja megható története Nádudvari Péter tollából:
Ma van a rák világnapja. A statisztikák szerint Európában nálunk hal meg a legtöbb ember daganatos betegségben, de még mindig sok beteg ember titkolja, rejtegeti az állapotát, adott esetben még a családtagjai előtt is. Riskó Ágnes onkopszichológussal a tagadás és a hárítás okairól beszélgettünk.
Meghatóan szép jelenet egy anya és a lánya között, amiben messze több van, mint ami a felszínen látszik.
„Én azt hittem, életeket fogok menteni. És van, hogy tudsz segíteni, van, hogy tényleg megmented valakinek az életét. De olyan is van, hogy egy beteg egyszerűen kipereg az ujjaid közül, és eltűnik, mert az orvostudomány nem olyan mindenható, mint amilyennek mindig is hinni akartam" – A fiatal orvos szembesül azzal, hogy valakin már nem lehet segíteni, bármennyire is szeretne.
A mellrák elleni hónap apropóján szerzőnk összegyűjtötte, kinek milyen szűrővizsgálatokra érdemes elmennie.
„A közelmúltban történt találkozások olyan erővel hatnak rám, hogy szinte nem is gondolok a betegségemre” – írja szerzőnk, aki ezúttal olyan emberekről mesél, akik megkönnyítik számára a mindennapokat.
„Bármilyen intimitásról ejtünk is szót, nyoma sincs a szégyenlősségnek. Az együtt megélt szorongás, az ismeretlentől való félelem felszabadítja a gátlásainkat… Együtt könnyebb!” – állítja szerzőnk, aki ezúttal arról ír, hogyan formálta át a betegség a kapcsolatait.
Ez az egész annyira igazságtalan!
„Az onkológia mellé jártam pszichológushoz, sokszor elsétáltam mellette, és többször mondtam is magamban, hogy csak ide ne kelljen jönni soha. Erre most itt húzok harmincévesen sorszámot.”