Minden szülő rémálma, hogy a kisfia ilyen helyzetbe kerül. Ukrajnában pár napos felkészítés után indultak a frontra 18–19 éves srácok, és a kutatások szerint nagyon kevés esélyük van arra, hogy ne szerezzenek súlyos testi-lelki sérüléseket.
Gyerekjogi szakértő szerzőnk két Pest megyei gimnazistával beszélgetett arról, hogy érzik magukat, és mire lenne szükségük a háború témája kapcsán – ahelyett, ami van. Kezdjük ott, hogy megkérdezi tőlük valaki, ezt: „hogy vagytok?” Tanulságos.
„Azt akarom, hogy tudjátok: ti sem vagytok egyedül ezekkel a kételyekkel. De ha már válasz kell, akkor legfeljebb annyim van: próbálok lélegezni. És néha a lelkünknek is kell az oxigénmaszk.”
Kimondhatatlanul elegünk van, elég volt már minden háborúból. És ezt most dal(ok)ban mondjuk el.
Csepelyi Adrienn és Chripkó Lili a múlt hetet önkéntesként a tiszabecsi határon töltötte, közben pedig végigjárták kollégánk szülőhelyét, hogy átfogó képet kaphassunk arról, micsoda emberfeletti küzdelmet vívnak a helyiek, hogy úrrá legyenek a háború okozta krízishelyzeten.
Senki sem akar háborús influenszer lenni. Ők sem akartak, mégis azzá váltak. Miért éppen a TikTok ne a háborúról szólna? Szabó Anna Eszter körülnézett az alkalmazáson, érdemes elolvasni, mit látott.
Bármilyen békésen zajlott is egy válás (és hát mi van, ha egyáltalán nem volt az), vannak életesemények, amikor iszonyúan bonyolulttá válik a helyzet attól, hogy már nem alkotnak egy családot. Például háború esetén…
„Azt érzi mindenki, hogy ez a háború most valahogy minket is érint. És nehezebb is homokba dugni a fejünket, hiszen ha például valaki most a 4-6-os villamoson utazik, és elmegy a Nyugati pályaudvar mellett, akkor nem tudja nem észrevenni, hogy tömegek jelentek ott meg hirtelen, és most kivétel nélkül mindenki menekültekről beszél. Sokkal egyértelműbb az emberek számára, hogy akiket lát, a háború elől menekülnek, egy veszélyes, élhetetlen helyről. Más a keretezés.”
„Szomorú, hogy egyesek úgy élik tovább az életüket, mintha nem a szomszédban zajlana a háború!” kontra „Szomorú, hogy az emberek most egy csapásra elfelejtették a világjárványt, a homo- és transzfób törvényt, és azt, hogy a világ valamely pontján minden pillanatban dúl egy háború!”
„Miért hagyta a világ, hogy ez történjen velünk? És miért nem segít senki legalább most?” – nézett rám még mindig üres tekintettel. Az én tekintetemben azonban lángolt a szégyen és a tehetetlenség érzése. Mert ez volt az a kérdés, amit országról országra, háborúról háborúra járva újra és újra megkaptam…” – a volt haditudósító, Al Ghaoui Hesna gondolatai a háborúról: