Levél a narcisztikus kollégámhoz
Aki arra tette fel az életét, hogy pokollá tegye a másokét…
Aki arra tette fel az életét, hogy pokollá tegye a másokét…
Úgy tűnik, eddig a túl gyors változások áldozatai voltunk, az emberi szervezet nem tudott lépést tartani a világgal. Lehet, hogy a világ belassítása lesz a túlélésünk záloga?
Amikor épp kezdesz belerázódni a home office-os hétköznapokba, szépen kialakul a napirended, és akkor bumm!, jön derült égből a villámcsapás.
Szerintünk Szabó Anna Eszter problémájával elég sokan szembesültek az utóbbi hetekben. Valami tuti tipp esetleg?
Hozzá tudnál ehhez tenni még BÁRMIT?
Veled is előfordul, hogy nem hallod mások miatt a saját gondolataidat?
„Én értem, hogy Bécs, de itt jó nektek? Amikor eljöttetek otthonról, mit mondtatok, jók lesztek? És amúgy a reggel az nálatok milyen? Itt is friss a levegő? Csak rá van írva: Wien? Egyébként, bocs, ha kérdem, de Helsinkinél is felmerült – Bécs az már Nyugat? És ha van itt kóbor kutya, az német nyelven ugat? Gondoltok-e néha ránk, ha bécsi fánkot csócsáltok?” –Baranyai Máté slamben megfogalmazta azt, amiről ez a cikk is szól:
„A lelkem mélyén mindig azt éreztem, színész vagyok. Majd mikor eldöntöttem, hogy váltok, nem éreztem mást, csak azt: árva vagyok.”
Egyre több külföldi költözik hozzánk hosszabb-rövidebb időre, ami új munkalehetőséget kínál azoknak, akik szívesen foglalkoznának emberekkel.
A kezdeményezés (persze) Svédországból indult, és Gyuró Szilviék megpróbálják itthon is megvalósítani az általa vezetett alapítványnál. Megírta, miért.