Elhunyt az egyik legismertebb szociálpszichológus. Philip Zimbardo 91 évet élt, és fontos dolgokat tanított a világnak a bárkiben ott lakozó sötét erőkről, a totális helyzetekről, a félénkségről és az időről.
Zalán munkahelye lehetővé tette, hogy munka mellett is sok időt tölthessen a kisfiával. Ám amikor ő ment el hét hónap gyesre, meglepte, mennyire más teljes napokat tölteni egy kisgyerekkel hónapokon át.
Albert Einstein óta tudjuk, hogy az idő relatív. Az időészlelésünk rejtélye – amelyhez nem áll rendelkezésünkre külön érzékszerv – azóta is lenyűgözi a kutatókat, akik folyamatosan keresik, milyen tényezőkön múlik, hogy egyszer úgy érezzük, rohannak a napok, a percek; máskor meg úgy, hogy ólomlábakon lépdelnek.
Az észlelt idő sokszor jobban számít a testi működésünk alakulásában, mint a tényleges idő, legyen szó sebgyógyulásról, vércukorszint-ingadozásról, vagy az alvás hatásairól.
Idegtudósok szerint általános emberi tapasztalat, hogy gyerekkorban lassabban halad az idő, felnőttkorra viszont könyörtelenül felgyorsul. Hogy miért van ez? Milanovich Domi írásából ez is kiderül:
A hormonjaink mellett gyakran a hangulatunk, a betegségeink, és a fejlődési folyamataink is körkörösen változnak. Érdemes megismerni ezeket a mintázatokat, hogy fel tudj készülni a nehéz helyzetekre.
A tüneteket jól ismerjük, de a depressziós ember szubjektív élményeit már sokkal nehezebb megragadni. Valóban egyfajta tudatállapot-változásról lenne szó esetükben?
Mindennek eljön a maga ideje, még akkor is, ha ez nem feltétlenül egyezik a konvenciókkal, mások vagy a mi (vágyott) bioritmusunkkal. Úgyhogy a legjobb, amit tehetünk, mondja Kristóf, ha felfekszünk a hullámokra, és csak hagyjuk magunkat elringatni – főleg így a karácsonyra készülődve.
Te mivel egészítenéd ki ezt a listát?
Volt mostanában olyan évforduló, amitől dobtál egy hátast?