Az ADHD-sokban sokszor van szégyenérzet: nem vagyok elég jó, nem tudok úgy működni, mint mások. De vajon törvényszerű, hogy szorongani, szégyenkezni kell a furcsaságok miatt, vagy lehet ADHD-val is boldogan élni? És hogyan hívhatjuk segítségül a környezetünket? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Vétek Zsófia pszichológus és autizmus-szakos gyógypedagógus segítségével Kégl Ági.
Kulturális, vallási és társadalmi normák eredménye, hogy szégyelljük a meztelenséget – pedig sokszor az egészségünk múlik azon, hogy elfogadjuk-e azt.
Sokat nyerhetünk abból, ha reflektálunk az álmainkra, és megfejtjük az üzenetüket. Nemhiába szól úgy Sigmund Freud gyakran idézett, híres mondása, hogy „az álom a tudattalanhoz vezető királyi út”, hiszen ahogy a nyelvi tévesztéseink (a freudi elszólások) vagy a humorunk, úgy az álmaink is sokat elárulhatnak a vágyainkról.
A kutyák szaglása tízezerszer-százezerszer érzékenyebb, mint az emberé, és úgy tűnik, már az előtt képesek lehetnek a gazdájuk leheletéből kiszagolni egy közelgő emlékbetörést, hogy az illető a tudatában lenne, mi fog következni.
Az egyik legfontosabb kérdés: kinek a hangját hallod, amikor csökkent értékűnek, fertőzőnek vagy veszélyesnek érzed magad.
Amikor valakire nyomást gyakorolnak, hogy bocsásson meg, úgy érezheti, csendre intik, nem kíváncsiak rá, nem ismerik el a sérelmei súlyosságát.
A legtöbb ember számára felér egy megalázó rémálommal, ha egy forgalmas nyilvános vécén tör rá a szapora, bezzeg az ókori Rómában nemcsak hogy egymás mellett trónoltak a polgárok, de még a seggtörlő szivacson is osztoztak.
Itt az idő arra, hogy újra nekifussunk azoknak a nagy klasszikusoknak, amiket azelőtt – amikor kötelező, vagy legalább ajánlott irodalom volt – nem tudtunk végig olvasni. Hátha most, nem igaz?
Szégyen. De kinek a szégyene?
„Nem akarlak áltatni. Nem lesz feltétlenül könnyebb. Lesznek emberek, akik nem fogadnak el, mert meleg vagy, és gyakran ők maguk sem tudatosítják magukban, hogy homofóbok. Azért nem fognak kedvelni, mert csak. Emellett minden buzi szóra össze fog szorulni a gyomrod, még akkor is, ha csak arra mondják, aki betolakszik a sorba.”