„Félelmet láttam a saját gyerekem szemében, és ez elviselhetetlen volt. Tőlem ne féljen a gyerek” – írja Gábor, akit nagyon megrázott egy incidens, de egyúttal el is gondolkodtatott. Szabad-e kiabálni a gyerekkel, és ha igen, mikor?
Tele a fejünk azzal, hogyan kellene mások szerint jól csinálni a gyereknevelést. Szerencsére a legtöbb szakember azt is elmondja, hogy senki sem tökéletes, például a legtöbb szülő néha elveszíti a fejét, és kiabál. Vagy valamiféle zsarolós trükkhöz folyamodik, ami szintén nem túl „elegáns”. Tóth Flóra azon töpreng, mi fér bele a családi kommunikációba, és mi nem.
Kiabálni, stresszelni a gyerek miatt fárasztó, és ráadásul semmi értelme. Szabó Anna Eszter tippjei arra, hogyan lehet változtatni a rossz rutinokon jó rituálékkal.
Egy borsodi kis faluban segíteni a cigány gyerekeknek nem mindig hálás feladat, néha a legjobb szándék ellenére is kemény konfliktusok generálódnak, amik akár kiabálásba, fenyegetésbe is torkollhatnak. De akár dicséret éri a segítőt, akár szidás, sohasem szabad szem elől téveszteni a fő célt: a gyerekek érdeke mindenekfelett áll.
„Egy konfliktusban is nyugodtan mondhatjuk, hogy én nagyon szeretlek, de nem tudok kedves lenni veled, ha úgy ordítasz velem, mint a sakál. Utána találkozunk.”
Apróságnak indult, egy szerencsétlen hangsúlyon csúszott el, és egy mindenki számára fájó veszekedés lett belőle... ismerős?
Tapintatlanság. Annyiszor volt már benne részed, mióta egyedül neveled a gyerekedet. Meg a kéretlen tanácsokban, beszólásokban és kérdésekben. Az egyedülálló szülők világnapján természetesen Egyedülanya mesél erről.
Kiabál. Ideges. Feszült. Türelmetlen. Gyorsan el kell küldenie ezt az üzenetet, az most az első. De közben a kicsi ordít, a középső segítséget kér, a harmadik a fürdőt úsztatja. Mintha egy pillanatokon belül bekövetkező autóbalesetet látnál, amit nem tudsz megakadályozni... Kemény írás, de azért olvasd végig.