„Másodszorra csak tíz percig kergetem a kutyát, hogy a nyakára kerüljön a póráz, igen, én vagyok az őrült nő, aki ide-oda rohangál a kertben, azt üvöltve, hogy: krumpli, krumpli! És nem a Szabolcsból érkező burgonyások – akik ez idő tájt szoktak megjelenni a településen. ”
Isztambult már imádjuk. De még a végén megszeretjük a macskákat is... (tényleg).
„Nem gondoltam volna, hogy a legfontosabb emberi értékekre épp egy kutya fog megtanítani. Hogy többet mutat nekem empátiából, humanitásból, kedvességből, odaadásból, mint az emberek. Pedig így van.”
Így foglalják el a tyúkok a kutyák helyét a gazdáik szívében.
Te mire tippelsz, ki fog ezekkel játszani?
Talán egyetlen rosszabb dolog van annál, amikor a kamasz gyerekeid hülyére vesznek. Ha a kutyád csinálja ugyanezt. Ismerős...?
Ha értenék az állatok nyelvén, akkor az első kérdésem a következő lenne az én kis nudlikutyámhoz: „Mondd, drága barátom, szarban ugyan te mi a toszért fetrengesz?”
„Rettegtem attól a naptól, amikor ki kell mondanom, hogy vége, ennyi volt. De eljött. Mert amikor kutyát veszel, felelősséget veszel. És szeretetet.”
Íme, a WMN állatsereglete! Nélkülük bizony igencsak szomorúak és elhanyagoltak lennénk. Még akkor is, ha kicsit kevésbé nyálasak és szőrösek...
Össze lehet vérre menően veszni két másodperc és három szó alatt? Ha az egyikőtök szülő, a másikótok meg kamaszodik, akkor simán.