Sokunk nevében szólal fel az alábbi sorok írója, amikor arról beszél: annyira fullasztóvá vált az élet az országban, olyan sokan vannak ellehetetlenítve, kerültek a tönk szélére vagy már egyenesen nyomorognak, hogy a Szózat sorairól is – „itt élned, halnod kell” – már inkább egy bántalmazó kapcsolat jut eszünkbe. Olvasónk írása.
Nagy hiba egy vezetőtől, hogy úgy pufogtat magyarázat nélküli közhelyeket, hogy bele sem gondol annak következményeibe. Hogy szétszálazzák, apró részekre hasogatják a nemzetet, miközben akkor, ott, a legkritikusabb helyzetben, amikor egyik a másikkal szembemegy, már nincsenek jelen.
A film, ami mindent elmond az elmúlt tíz évünkről ebben az országban. És mégis jó nézni!
Persze, ez az egészségügyi kaland valószínűleg teljesen elszigetelt, egyedi eset…
Borzongató történet a hetvenes évek Magyarországáról, ahol egy hidegszívű, manipulatív nő nem látott más megoldást a problémáira, mint a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságot.
„Biztosan nekem kell elmennem máshova azért, hogy ne éhbérért dolgozzak és valamennyi megbecsülést is kapjak? Nem lehetne itthon is megteremteni a megfelelő körülményeket?” – teszi fel a (költői) kérdést olvasónk, akinek fiatalkori álma, hogy gyógypedagógus legyen. A valóság azonban újra és újra arcon csapja.
A magyarok és a sorban állás. Ismerős?
Hidd el, ez kell most neked.
Te kit szerettél és kit utáltál legjobban a Szomszédok szereplői közül?
„Én értem, hogy Bécs, de itt jó nektek? Amikor eljöttetek otthonról, mit mondtatok, jók lesztek? És amúgy a reggel az nálatok milyen? Itt is friss a levegő? Csak rá van írva: Wien? Egyébként, bocs, ha kérdem, de Helsinkinél is felmerült – Bécs az már Nyugat? És ha van itt kóbor kutya, az német nyelven ugat? Gondoltok-e néha ránk, ha bécsi fánkot csócsáltok?” –Baranyai Máté slamben megfogalmazta azt, amiről ez a cikk is szól: