Tragédia, üresség, feldolgozás. A magzatukat elvesztő nők sokszor egyedül maradnak a fájdalommal, a szégyenérzettel, az önváddal. Hogyan lehet valamelyest megkönnyíteni ezt a folyamatot?
Elveszíteni és nyerni. Valakit és valamit. Szívfájdítóan szép írás két nő... barátságáról.
Vannak olyan tárgyak, amelyek végigkísérnek születésen és halálon, boldogságon és bánaton, síráson és nevetésen... Juditnak épp a fia babakocsija volt ilyen. Na, de mi lett vele, miután Milán kinőtte? Mindjárt kiderül...
Csenge nagypapájának most lenne a születésnapja. Az esemény kapcsán az unoka felidézi azt a temérdek közös emléket, ami örökre összeköti őket.
Hosszú évek kínszenvedése kellett ahhoz, hogy végre lehulljon a hályog a szeméről, és Sarolta felismerje, hogy a férje beteg, akit soha nem tud megváltoztatni.
A pokol olyan hely, amelyre még annak sincs szava, aki a szavakból él. Szentesi ismeri, és amióta visszajött onnan, megszállottként dolgozik azon, hogy másnak ne kelljen odakerülnie. Ehhez azonban ki kell mondani bizonyos dolgokat.
Minden tizedik idős ember valamilyen bántalmazás áldozatává válik (és ez „csak" a hivatalos statisztika, a rejtve maradás miatt a valóságban ennél is többen lehetnek). Az elkövetők hatvan százaléka családtag. Vajon javíthat-e az ő helyzetükön a törvényileg kötelező szülőtartás?
A legutóbbi, orlandói tragédia kapcsán újra felmerül a kérdés: mennyire kell megszigorítani az USA-ban a fegyverhez jutást? Szerzőnk jól rálát a jelenségre, ugyanis évekig Amerikában élt, sőt, a férje is egész arzenált tart otthon.
„Kedves Kiskirály!" - kezdi régi orvosának címzett levelét Éva, akinek élete valószínűleg nagyon másként alakult volna, ha annak idején nem diagnosztizálják- majd kezelik félre...
Na, ilyen is nagyon ritkán van... hogy a mi sokat látott főszerkesztőnket ennyire meglepje egy beszélgetőtársa. Váratlanul érzelmes és drámai nagyinterjú a magyar gasztroélet fenegyerekével, Jókuti Andrással.