Deli Csenge: „Mintha leéltem volna egy fél életet” – WMN-naplók
Egy nehéz időszak krónikája.
Egy nehéz időszak krónikája.
„Kibírtuk, túléltük, ha nem is lett vége, de haladunk lépésről lépésre, és minden apró darabka, ami visszaadja a szabadságérzetünket, olyan elementáris erővel hat ránk, mintha egy győztes forradalmat ünnepelnénk a múlt században.” Nyitás Angliában – ott élő szerzőnk szemével…
„Az iskola dolga nem az, soha nem is az volt, hogy »leadja a tananyagot és utána számonkérje«. Az iskolában élet zajlik, ezt az életet kell úgy újraindítanunk, hogy a lehető legtöbbet tudjon megélni ebből mindenki.”
„Évekig mostam a pelenkát, kerültem a csomagolt dolgokat, szabadidőmben hulladékmentesítő tippekről olvastam és társadalmi ügyekben mélyedtem el. […] úgy éreztem, ez feljogosít arra, hogy a másokat jelzőkkel illessek. Mémeket osztottam meg, amik igazolták az álláspontomat és jól odaszúrtak annak, aki másképp gondolkodik. A cél szentesíti az eszközt, gondoltam, kötelességem nyomatni az »igét«. Ma már máshogy gondolom...” Fontos gondolatok és kétségek a Föld napjára:
„A tartós lélegeztetési osztály nem a lelki segély.”
A humor komoly fegyverünk minden helyzetben. Csenge karanténszótára ezt bizonyítja:
Az oltásirigység természetes emberi reakció. De vajon mi bújik meg a hátterében? Hogyan erősít rá a szorongásainkra a közösségi média; egyáltalán megéri posztolni az oltásról?
Szerzőnk fekete öves home office dolgozó, hét éve a nappali (konyha, háló stb.) az irodája, és két kicsi gyereke van, szóval a műfajt minden ízében ismeri. Elmondja, neki milyen tanácsok váltak be begolyózás ellen:
Bár még nem készült róla reprezentatív kutatás, biztosan tudjuk, hogy az elmúlt időszak, vagyis a világjárvány a legtöbb embernél megnövelte a képernyőidőt és csökkentette a napi testmozgást. Ez különösen igaz a fiatalokra, akiknek napi egy óra szabadtéri mozgást ajánl a WHO. Merkely Béla professzorral vettük végig, hogy mit kockáztat, aki nem mozog napi rendszerességgel.
„Nagyon hiszek a pozitív megerősítés erejében! Sajnos Magyarországon nincs meg ennek a kultúrája úgy, mint, mondjuk, az angolszász országokban. Talán banálisnak tűnik mondogatni, hogy »fantasztikus munkát végzel«, »remek, hogy a feladatot mindig időre elvégzed«, de tapasztalataim szerint az apró dicséretek is szárnyakat adnak a kollégáknak.”