A környezetpusztító vágy ábrándos tekintetű szimbóluma: az Én kicsi pónim-sztori
Benned is ilyen erős érzelmi viharok szabadulnak föl az emlékére?
Benned is ilyen erős érzelmi viharok szabadulnak föl az emlékére?
„Huszonöt éves koromig hittem azt, hogy az orangutánt orangutánGnak hívják” – szerkesztőségünk tagjai a legviccesebb félreértéseikről meséltek. Várjuk a tieiteket is!
Hogyan veszi rá magát valaki, hogy beépítse a testmozgást az életébe, ha gyerekként nem tanulta meg szeretni a sportolást? Krajnyik Cintia elmeséli.
Nem mindig érdemes hinni a kosztümös filmeknek… évszázadokon át teljesen máshogy gondolkodtak a felnőttek a gyerekekről, mint napjainkban. Mutatjuk, hogyan.
Hátul pucér tévébemondók, cukrozott vatta, kis emberke a bankautomatában, Érden pedig minden ház eladó. Vigyázat, könnyezve röhögős tartalom! Kommentben várjuk a ti gyerekkori félreértéseiteket!
„Nem érti, mert gyerek. Nem fog emlékezni rá, mert gyerek. Engem is megütöttek, mégis rendes ember lettem – neki sem árt »annyira«, mert még gyerek”... Ez csak három, van még ott, ahonnan ezek jöttek. Gyurkó Szilvi a gyerekkor legnagyobb tévhiteiről:
Kés, villa, OLLÓ, gyerek kezébe nem való!
Nektek mi a legszebb gyerekkori emléketek a karácsonyról? Íme, a mieink!
Időnként egy ártatlan rajzfilmfigurából is lehet az emberiség megmentője, a rajzolóból meg egy kajánul viccelődő tanítómester.
Az élményeink formálnak minket – legyenek akár jók, akár rosszak –, és emlékké szelídülve mindegyikért hálásak lehetünk.