Nem mindig érdemes hinni a kosztümös filmeknek… évszázadokon át teljesen máshogy gondolkodtak a felnőttek a gyerekekről, mint napjainkban. Mutatjuk, hogyan.
Hátul pucér tévébemondók, cukrozott vatta, kis emberke a bankautomatában, Érden pedig minden ház eladó. Vigyázat, könnyezve röhögős tartalom! Kommentben várjuk a ti gyerekkori félreértéseiteket!
„Nem érti, mert gyerek. Nem fog emlékezni rá, mert gyerek. Engem is megütöttek, mégis rendes ember lettem – neki sem árt »annyira«, mert még gyerek”... Ez csak három, van még ott, ahonnan ezek jöttek. Gyurkó Szilvi a gyerekkor legnagyobb tévhiteiről:
Kés, villa, OLLÓ, gyerek kezébe nem való!
Nektek mi a legszebb gyerekkori emléketek a karácsonyról? Íme, a mieink!
Időnként egy ártatlan rajzfilmfigurából is lehet az emberiség megmentője, a rajzolóból meg egy kajánul viccelődő tanítómester.
Az élményeink formálnak minket – legyenek akár jók, akár rosszak –, és emlékké szelídülve mindegyikért hálásak lehetünk.
A veszekedő szülők gyerekének magányáról és arról, hogy felnőve elkövetjük-e ugyanazokat a hibákat.
Miért ragaszkodunk néha olyan tárgyakhoz, amelyeknek látszólag semmi hasznuk – és miért válunk meg könnyedén mástól, ami annyi mindenre jó volna még? Mert az emlékek őrzése nem racionális kérdés, hanem szívbéli.
Szokták mondani viccesen, hogy azért nevelik a gyereket szülők, hogy felnőttkorában majd legyen miért terépiára járnia. Pedig ez egyáltalán nem vicces. Dr. Gyurkó Szilvi története (túl) sokunknak ismerős: