Címke: gyerekkor

Mihalik Enikő mesél arról, milyen volt kamaszként a felnőttek világában, és hogyan élte meg a modellkedés kezdeti nehézségeit.

Az „Így lettem” új adásában Mihalik Enikő mesél gyerekkoráról, a modellkedésről és az önazonosság fontosságáról.

Néha már simán megy a felnőtt élet, de olykor szívesen visszabújnék a takaró alá, meséket néznék, és hagynám, hogy más élje helyettem a felelősségteljes életet.

Iza 28 éves, egy éve él a gödöllői Családok Átmeneti Otthonában a párjával és a három gyerekével. Nagyon nehéz múltat tudhat maga mögött, és a jövőjét illetően is úgy érzi, nincsenek jó kilátásai. De azért az erős ellenszél, és minden kihívás ellenére is igyekszik boldogulni.

Testvér nélkül nem élet az élet – tartják sokan. És bár valóban csodálatos szövetség alakulhat ki a testvérek között, előfordul az is, hogy ez a kapcsolat minden lesz, csak idilli nem. A testvérlétben ugyanis gyakran ott lapul a gonoszság.

Széles-Horváth Anna nemrég készített egy gyűjtést gyerekkori félreértésekről és félrehallásokról, amire több száz reakció érkezett. Szabó Anna Eszter pedig nem tudott ellenállni, és csokorba gyűjtötte a legviccesebbeket, de hozzátette a saját félreértéseit is.

Takács Dalma a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány Mindenki volt gyerek című kiállításán járt, ahol tíz művész idézte meg saját fiatalságát különböző alkotásokkal.

Ha visszagondolunk a gyerekkorunkra, sok apró, hétköznapi dolog van, amit teljesen félreértettünk. Aztán egyszer csak szembesültünk a valósággal, és ma jót röhögünk rajta, milyen téveszmékkel együtt volt kerek a világ. Efféle vicces, nyakatekert gondolatokból hozott Széles-Horváth Anna most egy gyűjtést nektek.

Az önismereti és terápiás folyamatok gyakran fájdalmas felismerésekkel járnak. Tisztulhat a kép, hogy miért is érezzük magunkat a jelenben nyomorultul. De mi van a felismerés után? Lehet-e előrelépni, ha folyton hátratekintünk?

A lányaim épp abban a korban vannak, amikor iszonyú irigységgel tekintenek a felnőttekre, és nagyon vágynak a felnőttkor általuk vélt szabadságára. Ez egyelőre abban merül ki, hogy fennmaradhatsz későig, azt és akkor eszel, amit és amikor akarsz, akkor képernyőzöl, amikor és amit akarsz. Hát nem csupa boldogság felnőttnek lenni? A kutatások szerint nagyon nem – ahogy egyre idősebbek vagyunk, úgy csökken a boldogságszintünk. De miért lehet ez?