A perinatális veszteséget még ma is óriási tabusítás övezi, ami az érintettek számára megnehezíti a feldolgozást. Ennek a tabunak a megdöntését tűztük ki célul azzal, hogy ezentúl rendszeresen mutatunk be olyan érintett nőket és családokat – és az egyéni útjukat a feldolgozásban –, akik megmutathatják: senki sincs egyedül ebben a fájdalmas folyamatban.
„Ki vagyok én egy ilyen sosem múló – csak tompuló – hiánnyal, ezzel a kitörölhetetlen veszteségélménnyel, egy ilyen, nem e világi anyaságban?”
„Ez egy különleges anyaság, mert nem földi dolgokkal kell foglalkoznod, hanem a szívedben tovább hordozni a babád létét” – mondja Horváth Réka perinatális szaktanácsadó, akivel Filákovity Radojka beszélgetett egy mélyen tabusított témáról, a perinatális veszteségről.
„Olykor még eljátszom a gondolattal, mi lett volna, ha ott és akkor bizonyos értelemben nem halok meg én is.”
Sokan nem tudják, hogyan közeledjenek azokhoz, akik elvesztették a babájukat, ez pedig további sebeket okozhat. Így fontos e többet beszélni arról, mi jelentheti a gyászolók számára a valódi segítséget a környezetüktől.
„Nincs semmi kiszámítható a gyászban. A veszteség érzése a legváratlanabb pillanatokban borít be. De nem félek tőle, megmerítkezem benne, hagyom, hogy átmosson. Nincs már mitől félnem, Kicsi Csillagom, a legrosszabb már megtörtént.”
Ma van a babagyász napja, vagyis ma azokra az „átsuhanó” kisbabákra emlékezünk, akik keveset voltak itt, és nagy űrt hagytak maguk után a családjukban. Érintett szülők mesélik el, hogy mit élnek át, és miért nem segít, ha tabuként kezeljük az elvesztett kisbabák témáját.
Nincsenek szavaink arra a helyzetre, amikor meghal egy kisbaba. Pedig nagyon kellenének.
A „nincs” annyira fáj, hogy felkelt éjjel az álmodból, és gyűlölöd a tested, amiért nem tudott életet adni. Ne legyen többé tabu a várandósság során bekövetkezett halál!