Címke: utazás

„Az előzmények ismeretében immár nem nehéz kikövetkeztetni, hogy mindent, amire a papíron, ceruzán, rejtvényen, telefonon, töltőn, fülhallgatón, pótfülhallgatón, kék tornacipőn és kapucnis pulcsin kívül a családi nyaraláshoz (szerintem) szükség van, azt én lapátolom be a bőröndökbe. Mikor ezzel végeztem, a férjem kikocog az autómobilhoz, és akkurátusan elhelyezi a lezárt pakkokat a csomagtartó és az utastér különböző részein (ebben a tetriszezésben verhetetlenek a férfiak különben), majd random kérdéseket tesz föl bizonyos tárgyak bőröndbéli helyzete avagy hiánya felől, ami nagyon hasznos lenne, ha nem durranna el az agyam a második vagy a harmadik tétel környékén a bizalmatlanságból fakadó felháborodás okán."

Mit csináljunk, és mit ne csináljunk lehetőleg, ha külföldön járunk? Mi különbözteti meg a kíváncsi, ám tapintatos vándort a „turistától”?

Szerzőnk másfél év után lépett újra magyar földre, és őt is meglepte, ebben mi okozta neki a legnagyobb boldogságot.

„Úton vagyunk. Akkor is, ha koptatjuk az utakat, amelyek a kiteljesedés felé vezetnek, és akkor is, ha éppen úgy vagyunk teljesek, hogy most megint nem megyünk megyünk sehová. Utazók vagyunk, útravalónk pedig a hol józan, hol zavaros eszünk, hol kiábrándult, hol oroszlán szívünk, és mindenekfelett mindig, minden körülmények között szabad lelkünk."

„Csórón, fiatalon, mindenre éhesen, nyitottan, kíváncsian, cipelve a hátizsákjainkat, falva egy ismeretlen világot, a szabadságot.”

Úgy tűnik, bár jó pár szabály kultúrafüggő, eltérő a hozzáállás a szoptatást, az önállóságra nevelést és a balesetekre való reagálást illetően is, egy dolog univerzális csak: mindenki jobban fogja tudni, mit is kell csinálnod a gyerekeddel, mint te magad.

Még ha úgy érzed is, hogy ezzel a legjobbat teszed a családodnak, a gyerekeidnek, mert belefáradtál már az itteni negatív hangulatba, a mutyiba, és a lehetőségek fájó hiányába, az emigrálás akkor is rettentően nehéz. Különösen elindulni.

Kutyaharapást szőrével? Ha tudatosan elmerülünk a szorongásunk tárgyában, legyőzhetjük? Takács Dalma azt állítja: igen. Ez az ő története:

Elnyújtóznátok egy trópusi szigeten? Vagy inkább koccintanátok a Mikulással Lappföldön? Innátok egy jó bécsi kávét? Esetleg buliznátok egyet Berlinben? Hova ruccannátok ki legszívesebben, ha az álmodozásnak nem szabna határt se járvány, se egyéb körülmények?

„Csak az marad még a fejemben sok-sok kilométeren át, hogy vajon hány meg hány olyan eset van nap mint nap, amelyben ugyanazt a dolgot önhibánkon kívül homlokegyenest ellenkező módon érzékeljük. Hogy gyakorlatilag mindkettőnknek igaza van, még sincs egyikünknek sem.”