Mindenki ismeri a jelenséget: valaki, aki nem ott ül, ahová a helyjegye szól, mélységesen felháborodik, ha más pedig a sajátjára szeretne ülni. Kinek jó, ha egy egyszerű vonatút feszültségekkel teli flipperjátszmává alakul? Fejtsük meg együtt ezt a különös szokást!
„…azonnal ki kellett törölnöm a telefonomból. Nem hiszem, hogy ez racionális síkon megmagyarázható, de azt éreztem, hogy nem bírok benne lenni ebben a térben, a műben, nem kapok levegőt, megfulladok, menekülnöm kell. Könnyes volt a szemem. Le kellett ülnöm, míg egy kicsit összeszedtem magam.”
„Nézd meg ezt a kardigánt, manapság már nem gyártanak ilyesmit, ilyen minőségi darabokat. És amiért a legjobban szeretem, hogy öntisztuló. Rajtam van, beteszem a szekrénybe, és tisztán veszem ki. Már több mint 40 éves, de eddig még csak ötször mostam ki.”
Elő a ti legabszurdabb sztorijaitokkal!
„Ha egyszer magamra tetováltatnék valamit, az ennyiből állna: Food is life” – és ennek megfelelően Krajnyik Cinti madridi útja egy euforikus gaszrotúrába torkollott…
„Mások nélkül utazni nem jobb vagy rosszabb, egyszerűen csak nagyon más. Jobban figyelsz magadra, hogy mi mit vált ki belőled, az apróságok is nagyon felértékelődhetnek, mert bár nincs kivel megosztani őket, de talán éppen emiatt sok esetben intenzívebben hatnak” – írja Krajnyik Cinti, akinek egy ilyen út elementáris erővel adta vissza a hitét abban, hogy érdemes élni (bármennyire nehéz).
„Az előzmények ismeretében immár nem nehéz kikövetkeztetni, hogy mindent, amire a papíron, ceruzán, rejtvényen, telefonon, töltőn, fülhallgatón, pótfülhallgatón, kék tornacipőn és kapucnis pulcsin kívül a családi nyaraláshoz (szerintem) szükség van, azt én lapátolom be a bőröndökbe. Mikor ezzel végeztem, a férjem kikocog az autómobilhoz, és akkurátusan elhelyezi a lezárt pakkokat a csomagtartó és az utastér különböző részein (ebben a tetriszezésben verhetetlenek a férfiak különben), majd random kérdéseket tesz föl bizonyos tárgyak bőröndbéli helyzete avagy hiánya felől, ami nagyon hasznos lenne, ha nem durranna el az agyam a második vagy a harmadik tétel környékén a bizalmatlanságból fakadó felháborodás okán."
Mit csináljunk, és mit ne csináljunk lehetőleg, ha külföldön járunk? Mi különbözteti meg a kíváncsi, ám tapintatos vándort a „turistától”?
Szerzőnk másfél év után lépett újra magyar földre, és őt is meglepte, ebben mi okozta neki a legnagyobb boldogságot.
„Úton vagyunk. Akkor is, ha koptatjuk az utakat, amelyek a kiteljesedés felé vezetnek, és akkor is, ha éppen úgy vagyunk teljesek, hogy most megint nem megyünk megyünk sehová. Utazók vagyunk, útravalónk pedig a hol józan, hol zavaros eszünk, hol kiábrándult, hol oroszlán szívünk, és mindenekfelett mindig, minden körülmények között szabad lelkünk."
„Csórón, fiatalon, mindenre éhesen, nyitottan, kíváncsian, cipelve a hátizsákjainkat, falva egy ismeretlen világot, a szabadságot.”