Címke: elfogadás

A mai Pride-felvonuláson sok ezer ember állt ki az LMBTQ-közösség mellett. De hogyan mutathatjuk ki a lehető legtermészetesebben az elfogadásunkat az év többi napján is?

Kultúrsokk akkor is éri, érheti az embert, ha több év külföldi élet után tér vissza Magyarországra. Hogy élték meg ezt azok, akik Kanadából, Angliából, Svédországból vagy Norvégiából költöztek haza? Mi volt számukra a legmegrázóbb? És mi az, amiben változtak a külföldi élet során? Pszichológus vendégszerzőnk velük beszélgetett.

„Ha támogatjuk egymást, közösségben a leggyengébb is erős lesz”

Az elmúlt bő két évtizedben rengeteg művész, tudós, médiaszemélyiség állt ki az LMBTQ-emberek elfogadása mellett. Felismered, kiktől származnak az idézetek?

Ne söpörjük a szőnyeg alá a tényt, mert az csak a szégyenérzetet növeli: igen, az anyaság néha bizony könyörtelen.

Nektek mit tanítottak az elmúlt évek a halálról?

Oké, megvan az oka annak, miért soroljuk magunkat és egymást csoportokba – de miért kell ezzel együtt magunkévá tenni előítéleteket is? Kinek jó, ha folyton acsarkodunk egymásra?

Elöljáróban hadd mutassuk be harmadik jelöltünket a róla és a gyerekéről készült dokumentumfilm rendezőjének, Bakony Alexának a szavaival: „Tuza Éva az egyik legbátrabb ember, akit ismerek. Nincs félnivalója, mert pontosan tudja, hogy ki ő, nyugodt lelkiismerettel fekszik le, mert megtett mindent, ami tőle telhető. Több Tuza Évát Magyarországnak!” A történetüket pedig olvasd el itt:

Itt az ideje, hogy leszámoljunk a hajléktalansággal kapcsolatos tév- és előítéletekkel, és többé ne tartsuk el magunktól úgy ezt az össztársadalmi problémát, mintha minket ez egyáltalán nem érintene.

Ezerháromszáz szegregátum van Magyarországon, több százezer gyerek él telepi körülmények között. És ez a te felelősséged is, állítja Benkő Fruzsi, az Indahouse Hungary civil szervezet alapítója. Kérjük, mindenképp olvasd el a cikket, mielőtt kommentelsz!