„A mindennapokban láthatatlanok vagyunk” – LMBTQIA-emberek a Pride-hónap margójára
Ítélkezés helyett megértés, rosszindulatú kommentek helyett elfogadás. Ezt kérjük tőled, amikor a következő cikket olvasod.
Ítélkezés helyett megértés, rosszindulatú kommentek helyett elfogadás. Ezt kérjük tőled, amikor a következő cikket olvasod.
Amikor egy családba sérült gyerek érkezik, átíródik a valóság. Erről, a folyamatos tanulásról, az elfogadás természetéről, a mérgező mondatokról és az élet igazi szépségéről beszélget Sena egy érintett apukával, Makranczi Zalánnal és anyukával, Élő Fruzsinával a friss Nyomjuk, anyukám!-epizódban… mi pedig csak ülünk és könnyes szemmel, tátott szájjal hallgatjuk őket.
Egy rosszkor, rosszul mondott mondaton, egy pillanatnyi, de mély megingáson, egy váratlan nézőpontváltáson csúszik el az ember viszonya a saját testéhez.
„Néha vállalnunk kell a kockázatot, hogy mások nem fognak szeretni minket, annak érdekében, hogy mi szerethessük magunkat.”
Testszégyenítés – a másik oldalról.
Pedig tényleg csak döntés kérdése.
Kelj fel és járj! Ja, nem… nem lesz ilyen egyszerű!
Akarod tudni, milyen érzés meleg férfiként megélni a mindennapos homofóbiát, a kisebbségi létet ma, Magyarországon?
„Az ideális az lenne, ha nem a saját nyomorunkat vetítenénk a másikra, hanem magunkat próbálnánk meg építeni. De sajnos mindig egyszerűbb lesz gyűlölni, mint időt és energiát fektetni abba, hogy az ember valamit megértsen, megismerjen, elfogadjon.”
Egy kis fiatalos, vidám multikultit?