Megruházom magam – Egy újszülött édesapjának büfijei és bukásai, 6. rész
Csecsemőt öltöztetni egyáltalán nem könnyű. Mondhatni, piszok nehéz. Annyira, hogy kész csoda, ha nem pottyan ki a művelet végén egy-egy letörött babaujjacska a ruha alján.
Csecsemőt öltöztetni egyáltalán nem könnyű. Mondhatni, piszok nehéz. Annyira, hogy kész csoda, ha nem pottyan ki a művelet végén egy-egy letörött babaujjacska a ruha alján.
Jocó bácsi szereti, ha a gyerekek kérdeznek az órákon... kivéve, ha ezt a hatot teszik fel. Pechjére éppen ez a hat a leggyakrabban elhangzó kérdés.
„Szeretem a gyerekem. Tényleg. A legjobbat akarom neki. Csak az a baj, hogy ez a legjobb gyakran pont nem én vagyok... Például amikor elhagytam a bevásárlóközpontban.”
Úgy gondolod, hogy csak beleugrasz a cipőbe, aztán kabát, sál, sapka, kesztyű... és nyomás. Ha. Ha. Ha. Ha.
Neked voltak már hasonló tapasztalataid?
Te melyik képnél ismertél magadra?
Á, semmi, csak egy hétköznapi kis történet anyáról, aki bosszúból jól megmutatta apának, miért olyan fáradt a nap végén. Megtörtént események alapján írta Fiala Borcsa...
Praktikus tanácsok egy húgyszagú kórteremből, avagy röhögj magadon, akkor talán kevésbé fáj...
Ki gondolta volna, hogy a hererák ilyen szórakoztató is tud lenni! (De azért vegyétek nagyon komolyan!)
Hát... a hererákról nem volt szokás eddig így beszélni. Sőt! Sehogy nem volt szokás beszélni róla. Erre most jön Ákos, és ír róla. A saját nevén. Nemcsak ezt az egy cikket, hanem hamarosan többet is. Méghozzá így: