„Évekig rejtőzködött, zabált, puhán rám telepedett, és amikor készen állt, hogy átvegye az uralmat, előjött. Mert a disztímia ilyen.” Pár hete Tom Hardy kapcsán említettük ezt a lelki betegséget – ő szenvedett tőle hosszú éveken át –, most egy vendégszerzőnk meséli el, milyen küzdelmet folytatott vele, és hogyan lehet kijönni belőle.
Túlnyomórészt nem meghalni akarnak, hanem menekülni a kilátástalan helyzetből. A kamasz korosztályban már a járvány előtti időszakban is emelkedett az öngyilkosságot megkísérlők száma, a pandémia alatt és azóta pedig drasztikusan nőtt az esetszám. Az iskolakezdés ráadásul az egyik legveszélyesebb időszak. A szakember szerint az esetek megelőzhetők lennének. Stáhly Kata pszichológus vendégírása:
„[…] kérlek, abba gondolj bele, hogy amikor ezt olvasod, ahhoz képest négy nap múlva már úton leszel a háború felé. Menekülni nem tudsz, mert a határok zárulnak; a repülőjegyek már elfogytak, a szárazföldi határokon pedig többnapos forgalmi dugókba torlódtak azok, akik korábban kapcsoltak, mint te…” – Rácz András Oroszország-kutató történész a szokásosnál személyesebb, érzelmesebb írásban mutat rá a felfoghatatlan emberi tragédiákra, amiket a háború és a nemrég bejelentett orosz mozgósítás okoz. Olvassátok el írását:
„Nemcsak akkor lennék más ember, ha alacsonyabb lennék, hanem akkor is, ha ezt egyszer sem tették volna szóvá” – írja olvasónk, akinek hiába nyilvánvaló a magassága bárki számára, aki látja, mégis a legabszurdabb helyzetekbe keveredik nap mint nap, hogy a bántó, kéretlen megjegyzésekről és a bosszantó kérdésekről már ne is beszéljünk.
„Aktuálisan valóban nem mérhető pénzben, amit csinálok. Nem termelek profitot. De! Vajon a képviselők, a legkülönbözőbb helyeken dolgozó sok száz, ezer volt tanítványom, hogy jutott el jelenlegi állásába? Miből fizetik az adójukat? A nyelvvizsgájukban, egyetemi felvételükben, későbbi jó munkahelyükre való felvételükben vajon nincs semmi szerepem?”