Olvassátok el, milyen nyomásnak, elvásároknak, nehézségeknek vannak kitéve azok, akik a saját idejük és pénzük árán próbálnak segíteni nap mint nap, és akikkel bizony sokan érzéketlenül bánnak.
Mit kezdesz azzal a heti nettó pár órával, ami a határozat szerint neked jut a gyerekeidből válás után? Mit kezdesz azzal, ha a munkáltatód, kollégád húzza a száját, hogy „férfi létedre” felállsz, mert menned kell a gyerekekért? Mit kezdesz azzal, hogy nem jár a pótszabadság, de a szünidő fele a tiéd? És mit kezdesz azzal, hogy nem vesznek komolyan a pedagógusok? Egy elvált apa gondolatai:
„Biztosan nekem kell elmennem máshova azért, hogy ne éhbérért dolgozzak és valamennyi megbecsülést is kapjak? Nem lehetne itthon is megteremteni a megfelelő körülményeket?” – teszi fel a (költői) kérdést olvasónk, akinek fiatalkori álma, hogy gyógypedagógus legyen. A valóság azonban újra és újra arcon csapja.
Nincs ennél fájóbb veszteség egy anya számára.
Hullámvasút testileg és lelkileg, avagy az erős nők is eltörnek... de még mennyire.