A nemek közötti munkaerőpiaci egyenlőtlenségek alapjai óvodáskorból eredeztethetők, később pedig a munka-magánélet egyensúlyra, a karrierben való előrejutásra és a családi dinamikákra is hatnak.
A történelem folyamán a fiúk és a férfiak elsőbbséget élveztek az élelemhez való hozzáférésben, ami idővel testi különbségekhez vezetett, és talán még a nők alárendeltségének fenntartásában is szerepet játszott.
Vegyük például az edzőtermi szelfiket. Ha egy férfi félmeztelenül flexel, az teljesen oké. Sőt, gyakorlatilag a teljesítményéről számol be, elismerésre méltó. Amikor azonban egy nő posztol egy képet magáról, amelyen nyári ruhában – ne adj’ isten, fürdőruhában – élvezi a nyaralását, akkor egyértelműen henceg. És szinte könyörög a dick picekért.
A szavaink, legyenek azok szemtől szemben kimondva, vagy egy poszt alá odavetve, nyomot hagynak. Jelzik, hogy mi az, ami oké, amit bátran mondhatunk egy másik embernek – akkor is, vagy kiváltképp akkor, ha nem értünk vele egyet. Megmutatják azt, ami elfogadható, innentől pedig két út áll előttünk…
Soha nem látott mennyiségű adatban merülünk el nap mint nap, attól a pillanattól kezdve, hogy reggel ránézünk a telefonunkra. De vajon a rendelkezésünkre álló információk valóban segítenek abban, hogy megalapozottabb és logikusabb döntéseket hozzunk, ahogyan azt néhányan korábban megjósolták? Intelligensebbé vagy boldogabbá tesznek minket?