„Végtelen bölcsesség, áradó nyugalom, mindenen túl és mindenben jelen… Egyszeri, életre szóló, meghatározó, irányt mutató. Költészet, filozófia és zene.” Kulka János írta ezt Leonard Cohenről. Sokan érzünk hasonlóképp, ugyanakkor, ha elmélyedünk a róla szóló könyvekben, olyan adatokra, történetekre is bukkanhatunk, amelyek nem igazán illeszkednek a váteszimázsba – és pont ezért olyan izgalmasak.
Miközben nézem a Centrál Színházban a Játék a kastélyban című darabot, azon gondolkodom, vajon a megveszekedett cinizmus vagy a megbocsátó, derűlátó életbölcsesség szólt Molnár Ferencből, amikor megírta talán legnépszerűbb darabját.
Az oktatási rendszer semmit sem változott az elmúlt évtizedekben. Ezen nevetünk, emiatt rándul görcsbe a gyomrunk a film láttán. Humor+terror, ez a Fekete pont.
Vajon miért van az, hogy a taxiban, a fodrász székében, a masszőrnél, a körmösnél, a kozmetikusnál általában nem mernek szólni az emberek, hogy most inkább csöndben szeretnének lenni? Miközben a szolgáltatást végző emberek meg talán pont azért beszéltetik a vendéget, mert úgy gondolják, ez tőlük elvárt. Hogyan lehet feloldani ezt a kínos helyzetet?
Apró ajándékokkal jutalmazni magunkat egy-egy szívatós helyzet után a harmónia titka, vagy pusztán az önáltatást (és az önaltatást) szolgálja, hogy ne vegyük észre, megrekedtünk, nem olyan életet élünk, amilyet szeretnénk?