Tíz gondolat a beszélgetésből:

1. Lényeges, hogyan viszonyulunk a teljesítményünkhöz: el merjük-e hinni, hogy az a miénk, képesek vagyunk-e arra, hogy elismerjük, ha valamit jól csináltunk. Az imposztor-szindróma magával hozza az állandó megkérdőjelezését annak, hogy amit gondolunk, tényleg helyes-e, és amit tudunk, tényleg elég-e.

2. Az imposztorok többnyire nők: ők azok, akik kevésbé tudják a sikerüket belsővé tenni, akik folyton megkérdőjelezik önmagukat. Ennek nemcsak pszichológiai, hanem társadalmi okai is vannak.

3. Az imposztor-szindróma gyökerei nagyon mélyre nyúlnak vissza, egészen a gyerekkorból eredeztethetők. A szülők gyerekhez való viszonya meghatározó ebben az esetben is. Ha a szülő például csupán a teljesítményével kapcsolatban ad pozitív visszajelzést a gyerekének, az megtanulja, hogy egyedül ezen keresztül mérje önmagát.

4. Az imposztor-szindróma szorosan összefügg a perfekcionizmussal. Ez a gyökérműködés azt a belső kényszert eredményezheti, hogy folyton tökéletesnek, a legjobbnak kell lenni.

5. A társas kapcsolatokban viszont kifejezetten jó boldogulnak azok az emberek, akik folyton megkérdőjelezik önmagukat. Nyitottabbak, empatikusabbak a másik ember felé, jobban kapcsolódnak másokhoz.

6. Az imposztor-szindróma egy spektrumon mozog, és akár erős szorongást, stresszállapotot generálhat, ami extrém esetben megakadályozhatja az optimális működést és hosszú távon egészségromboló hatása lehet. 

7. Az „imposztorok” magányos emberek, könnyen izolálódnak. Nem mernek beszélni a gondolataikról, megéléseikről, mert attól félnek, hogy lebuknak, és mindenki számára világossá válik, hogy valójában nem kompetensek abban, amit csinálnak, hogy nem kellene ott tartaniuk, ahol tartanak.

8. Gyerekként nem tanulunk meg kudarcot vallani és hibázni. Gyakran a szülő saját önbecsülésének a függvénye, hogy a gyerekről mit gondolnak, a gyerek teljesítményét pedig a szülő elkezdi magára vonatkoztatni. Fontos lenne, hogy a gyerek értékét ne az ő teljesítményével azonosítsuk, mert a gyerek önmagában, már a létezésével érték.

9. Fontos lenne ünnepelni a kudarcainkat is! Nem baj, ha valami nem sikerül, ha nem vagyunk tökéletesek. A lényeg a próbálkozás – abba pedig néha belecsúsznak sikertelenségek is.

10. Ha kevesebb elvárást támasztanánk a gyerekeinkkel szemben, szabadabban tudnának létezni ebben a világban. Nagyobb valószínűséggel találnák meg az igazi belső elhívásukat, sikeresebb, boldogabb, önazonosabb emberekké válnának.

Tartsatok velünk, mert beszélünk kell!

D.Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi