Amikor az első gyerekünket vártuk, sorra vettünk minden babavárással kapcsolatos filmet

Így esett a választásunk a Felkoppintva (Knocked up) című filmre. A történet szerint a Katherine Heigl által játszott bombacsaj egy kicsit hevesebbre sikeredett bulit az alpárian viselkedő, nem túl szexi pasi (ez lenne Seth Rogen) ágyában fejezi be. Egyikük sem hiszi el másnap, mi történt, ki ezért, ki azért. Nyilván a srác önbizalmának nagyobb szívességet tett az egyéjszakás kaland, ám amikor kiderül, hogy a lány terhes lett, akkor indul az igazi buli.

Biztos én vagyok furcsán összerakva, de én azonnal a szívembe zártam Seth Rogen figuráját. Imádtam a filmet, baromi jól szórakoztam, és amint végignéztük, már vadul bújtuk a filmográfiáját. Nem mondom, hogy minden filmjét megnéztük, de többet láttunk, mint amennyit nem.

A Felkoppintva (Knocked up) című filmben Katherine Heigllel

De kezdjük az elején

Nem bírtam megállni, addig túrtam az internetet, míg nem találtam róla gyerekkori képet – látnom kellett, miből lett a cserebogár. Az 1982. április 15-én született kanadai származású színész pont úgy nézett ki kamaszkorában, mint ahogy képzeltem.

Raszta haj, picit vöröses szem, bő ing, trottyos nadrág, ahogy kell. Még javában tizenéves volt, amikor stand up komédiásként próbálgatta szárnyait, aztán mellékszerepet kapott a „Különcök és stréberek” című sorozatban.

Ez a szerepe repítette át az Egyesült Államokba, és bár a sorozat leállt, Rogen maradt, majd az Undeclared című sitcomban kezdett dolgozni színészként és forgatókönyvíróként is. Szövegíróként részt vett a Da Ali G Show utolsó évadában is, írótársaival együtt ezért a munkájáért Emmy-díjra is jelölték.

Ekkor jött az áttörés

Judd Apatow producer-rendezővel közös munkája, a 40 éves szűz (The 40-Year Old Virgin), amiben társproducerként és mellékszereplőként vett részt. A film a maga műfajában stílusteremtő volt, és ebben Rogen karakterének komoly szerepe van, de erre később még visszatérek. A film óriási siker lett, aminek köszönhetően a Universal Pictures úgy döntött, Rogen megérdemel egy főszerepet, amit meg is kapott a már említett Felkoppintva című vígjátékban. Innentől már gyakorlatilag azt csinált, amit akart.

A 40 éves szűz című filmben (Steve Carell, Paul Rudd,Romany Malco és Seth Rogen)

A mozi Rogen játszóterévé vált, így például egy olyan képtelenséget vihetett vászonra, mint az Ananász Expressz, aminek a főszereplője gyakorlatilag a marihuána (plusz Rogen és James Franco). Maga a film iszonyú vicces, ámde itt-ott elég fárasztó – egészen elfáradtam, mire vége lett, annyit nevettem, pedig nem szívtam Ananász Expresszt.

Nagyjából úgy képzelem, hogy a való életben is jó barát színészek összegyűltek, szívtak és vászonra vitték Rogen, Apatow és Evan Goldberg (aki színészként és alkotótársként is több filmjében partnere, ráadásul gyerekkori barátok) őrült vízióját a tökéletes spangliról.  A film kultikussá vált, és tömegek követelik a folytatást, ami azonban egyelőre várat magára.

Rogent nem nagyon lehet önmagában említeni, sőt, minél többen vannak körülötte a barátai közül, annál nagyobb őrültségre lehet számítani.

Szinte látom magam előtt, ahogy pöfékelnek, kipattan a nagy vihorászás közepén egy ötlet, és az a durva, hogy ők meg is valósítják. 

James Francoval az Ananász Expressz című filmben

Ott van például az Itt a vége című film, amiben a színészek önmagukat alakítják az armageddon kellős közepén

James Franco házibulit rendez, amire meghívta barátait is: Rogent, Evan Goldberget és Emma Watsont. A házibuli viszont katasztrófába torkollik, mert menet közben beköszönt a világvége. A színészek tobzódnak önmaguk szerepében, rendkívül szórakoztató. Viszont az egyik poén nem sült el túl jól, aminek a központjában az állt, hogy Emma Watsont, az egyetlen megmaradt nőt ki fogja megerőszakolni (ezt amúgy senki sem akarta megtenni, pont ez volt a lényeg, hogy senki sem akarta bántani). Watsonnál ez a jelenet kiütötte a biztosítékot, és kiszállt a forgatás közepén. Azóta egyértelműen kiderült, hogy nincs köztük harag, csak hát a fiúk nem jól mérték fel a helyzetet és a téma érzékenységét. Levonták a tanulságokat és maga Rogen is nagyon korrekt módon nyilatkozott az ügyről, így Watson sem táplál rossz érzéseket „a fiúk” irányába.

Pont az az érdekes Rogen filmjeiben, hogy sokszor pengeélen táncolnak a poénok. Van, hogy alpáriak, van, hogy túllépik a jóízlés határát. De valahogy a következő pillanatban már kompenzálnak is. Egy pillanatra sem veszik komolyan magukat, játszanak, és olyan jól érzik magukat közben, hogy az tényleg ragadós.

tt a vége című film főszereplői (James Franco, Jonah Hill, Craig Robinson, Seth Rogen, Jay Baruchel és Danny McBride)

Vannak persze olyan húzásai is Rogennek, amik már tényleg túl erősnek bizonyulnak

Ilyen például Az interjú, ami konkrétan arról szól, hogy a CIA megbíz két újságírót (Rogen és persze James Franco), hogy merényletet hajtsanak végre Kim Dzsongun észak-koreai vezető ellen, miután interjút készítettek vele. A film rendezője, producere és egyik főszereplője is maga Rogen, és úgy tűnik, ezúttal rendesen túllőtt a célon, ugyanis az előzetes megjelenése után Észak-Korea terrorfenyegetéseket tett a Sony stúdió és azon mozik felé, amik bemutatták volna, ezért sok mozi vissza is lépett a vetítésétől. Majd ennek nyomán koreai hekkerek fel is törték a Sony levelezőrendszerét, így olyan belső információk és bizalmas szóváltások derültek ki, amikbe a vezetője bele is bukott. Ez volt az egyik első olyan eset a nyugati világban, amikor a humorból külpolitikai és diplomáciai botrány lett – mint később például az európai karikatúrákból.

Diana Bang, Seth Rogen és James Franco Az interjú című filmben

Mindeközben Rogen kőkeményen kiáll fontos társadalmi kérdések ügyében

Ilyen például a rasszizmus, és abszolút tisztában van azzal jómódú fehérként, hogy a helyzete privilegizált, így a népszerűségét arra is használja, hogy minél szélesebb körben átadhassa az üzenetét. Persze ezt is amolyan „sethrogenesen” csinálja, mikor egyesével küldött el a francba minden trollt egy Black Lives Matter-témájú posztja alatt.

Seth Rogen elég hamar elérte azt a státuszt Hollywoodban, hogy mondhatni, azt csinál, amit akar. Nem vár az álomszerepre, hanem megírja, megrendezi, eljátssza. Lehengerlő magabiztossággal vállalja önmagát, a poénjait, szenvedélyes rajongását a marihuánáért – a munkatársai pedig a legjobb barátai.

Aztán jött a Covid

Sokaknak beszűkült az élete, alig várjuk, hogy újra beülhessünk helyekre, koccinthassunk a barátainkkal, de például olyanok is vannak, akik a munkahelyükre is szívesen bejárnának végre.

Hát, Seth Rogen nem ilyen. Számára ez a berendezkedés kifejezetten idilli.

Feleségével, Lauren Miller színésznővel (akivel 2011 óta házasok) egy igazi elvonulós birtokon élnek. Ahogy mondja, már évek óta izolációban él, és most örül, hogy ez lett az általános.

Reggelente korán kel, megissza a kávéját, hogy felébredjen, majd elszívja az első füves cigit (a napi átlag nyolc-kilencből), hogy – ahogy mondja – ébren is maradjon. Pontosan vezetett napirendje van, a kanapéjáról zoomol, órák hosszat beszél Evan Goldberggel, hogy legújabb közös filmjük szövegein ötleteljenek. Szabadidejében a környéken kirándul, olyankor megesik, hogy váratlanul az erdei túrája során belefut egy pornófilm forgatásába is – hát, igen, vele mindig történik valami.

Ám ha valaki felkeresné Rogen Instagramját, annak megakadhat a szeme a rengeteg kerámián, amikről posztol. Rogen már évek óta szenvedélyesen gyűjtötte a hamutálakat a világ különböző pontjairól, imádja a régiségeket is. (Naná, hát azokat a vicces cigiket nem lehet akármiben pihentetni vagy elnyomni.)

Elkezdett ő maga is fazekaskodni, és mára már saját kezűleg készíti a hamutáljait, sőt, mindenféle kaspók, tálak kerülnek ki a kezei alól, és az a helyzet, hogy még jól is néznek ki. Úgyhogy végre a saját hamutálja mellett eregetheti a füstöt.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Seth (@sethrogen) által megosztott bejegyzés

Tud élni a pasi!

Adja magát a kérdés: ha ennyire szeret szívni, hogy komplett filmeket készít róla, akkor miért nem termeszt inkább füvet? A helyzet az, hogy nemrég indította útnak saját, House Plant nevű vállalkozását, melyben saját maga által termesztett füvet árul mesterien megtervezett kis dobozkákban. Érdemes megnézni Instán a videóit, mert embert még saját vállalkozásról nem hallottam ennyire lelkesen beszélni. Bárcsak mindenkinek lenne legalább egyvalami az életében, amiről olyan hévvel tud nyilatkozni, mint Rogen a fűről, ami ráadásul a sajátja! Ám nem csak füvet termeszt, pontosan ki van találva minden. Melyik típusú fű milyen napszakban, milyen célra ajánlott, sőt, milyen zene ajánlott hozzá. A webshopja gyakorlatilag az életműve, ahogy azt elmondja.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Seth (@sethrogen) által megosztott bejegyzés

Innen Magyarországról ez nem tűnhet túl nagy érdemnek, de ne felejtsük el, az Egyesült Államokban már rengeteg helyen legális a marihuána, így ott simán vállalható, ha valaki imád pöfékelni, mint ahogy itthon az aperitif, vagy esténként egy-két pohár bor teljesen okénak számít.

Szóval Rogen szinte művészi szintre emelte a szívást és ha a webshopját megnézzük, azt láthatjuk, hogy minden apró részlet alaposan át van gondolva, törődés, tapasztalat áll a brand mögött, de ami ezt mégis magasabb szintre emeli, az a végtelen rajongás, alázat és szeretet, amivel Rogen a marihuánáról beszél. Simán elhisszük neki, hogy vállalkozásában egy álom vált valóra.

Ez a varázsereje a pasinak. Nem kertel. Az benne a szerethető, hogy amit csinál, azt százszázalékos erőbedobással csinálja, nem szalvétával fogja a (…) blantot sem. Manapság ritkák az igazán önazonos arcok, főleg Hollywoodban nehéz ilyet találni.

Van nála jóképűbb színész? Van.

Van nála viccesebb? Igen.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Seth (@sethrogen) által megosztott bejegyzés

De önazonosabb, bevállalósabb, természetesebb, lazább… na, olyat nehezebb lenne találni.

És manapság igencsak ki vagyunk éhezve az igaz arcokra, az igaz hangokra, akik nem mórikálják magukat, nem pózolnak. Seth Rogen önmagából táplálkozik, sallangok nélkül.

Tudom, már mondtam, hogy furán lettem összerakva, de ha Hollywoodban választhatnék egy társaságot, akikkel leülnék egy asztalhoz, akkor az Seth Rogené lenne. És ha megkínálna az életművével, inkább visszautasítani lenne vétek. Ki tudja, talán egyszer…

Addig is, hajrá, Seth Rogen, Isten éltessen!

Szabó Anna Eszter

Kiemelt kép: Getty Images/Matt Crossick/PA Images