Július elején a Ryanair Görögországból Németországba tartó járatán kiszakadt az ablak, és a nyomásváltozás kiszippantotta az ablak mellett ülőt – számoltunk be róla korábban. Ez az utas volt Ljubiša Karović, aki békésen aludt, amikor beütött a krach. Hatalmas, robbanásszerű hangra riadt fel. Nem sokon múlt, hogy teljesen kirepüljön  több mint 4500 méteres magasságban az óránként mintegy 600 kilométeres sebességgel haladó repülőgépből.

A férfi megsérült, jobb karján, hónalján és mellkasán égési sérülések és zúzódások keletkeztek. Az orvosok szerint hosszú rehabilitáció vár rá, egyelőre legalább hat hétig nyakmerevítőt kell viselnie, és csak ezt követően derül ki, szükség lesz-e műtéti beavatkozásra.

„Szerencsés vagyok. Nem sok mindenre emlékszem, és még mindig fáj a fejem meg a nyakam, de életben vagyok. Lehet, hogy a biztonsági öv mentett meg. Vagy talán a sors. Hiszek Istenben, és minden nap hálát adok neki” – magyarázta. 

„Azt mondták, kétszer is elájultam, és a légnyomás miatt az arcom rövid időre feldagadt és eldeformálódott. De erre is a feleségem emlékszik”

 – tette hozzá.

Felesége, Szvetlana három sorral hátrébb ült a gépen. Elmondása szerint a kabinban pillanatok alatt elszabadult a káosz: leestek az oxigénmaszkok, tárgyak repültek keresztül az utastéren.

„Én is odarohantam. A légiutas-kísérők nem segítettek, de az utasok igen. Volt ott egy férfi – azt hiszem albán –, elképesztő volt. Mindent megtett, hogy visszahúzza a férjemet. Először egy táskával próbálta betömni az ablakot, de azt azonnal kiszippantotta a légáramlat. Aztán egy bőrönddel sikerült elzárnia a nyílást. Örökké hálásak leszünk neki” – idézte fel. Szvetlana úgy emlékszik, férje másfél-két percen keresztül félig a repülőgépen kívül lógott.

Állítják, nem segítettek a légiutas-kísérők

A férfi ügyvédje szerint a pilóták munkáját senki sem kifogásolja, a vészhelyzetet a szabályoknak megfelelően kezelték, ellentétben a kabinszemélyzettel. Az ügyvéd szerint kizárólag az utasok gyors reakciójának köszönhető, hogy a férfi túlélte a balesetet, a légiutas-kísérők ugyanis sokkos állapotba kerültek, és nem nyújtottak érdemi segítséget a kritikus percekben. 

A Ryanair ugyanakkor visszautasította ezeket a vádakat. Közölte: a személyzet az előírásoknak megfelelően járt el. A kabinnyomás elvesztésekor minden utasnak és légiutas-kísérőnek azonnal be kell csatolnia a biztonsági övét és fel kell vennie az oxigénmaszkot. Miután a pilóták biztonságos magasságba süllyesztették a repülőgépet, a személyzet áthelyezte Karovićot a felesége mellé, orvost kért az utasok közül, és gondoskodott arról is, hogy leszálláskor mentők várják a gépet Szalonikiben.

Karović, aki évtizedek óta rendszeresen repül, azt mondja, jelenleg elképzelhetetlennek tartja, hogy valaha ismét repülőgépre szálljon. „Egy-egy kép újra és újra visszatér; a robbanás hangja, a káosz. De most csak meg akarok gyógyulni” – fogalmazott. Úgy véli, a történtek után kártérítés is megilleti, mert szerinte a légitársaság részéről eddig szinte csak az elmaradt járat újrafoglalásával kapcsolatos automatikus üzenetek érkeztek. Egy dolgot azonban mindenkinek üzenne: „Mindig csatolják be a biztonsági övet. Nem szeretném, hogy bárki átélje azt, amin én keresztülmentem.”

Nagy Andi

KIemelt képünk illusztráció! Forrás: Unsplash/Wolfgang Weiser