Romy Schneider: a tragikus sorsú színésznő, mindenki királylánya, a lélek mosolya – Ma lenne 83 éves

–

Óvodáskoromban órák hosszat bámultam újra és újra a Sissi-filmeket. Megszállottan imádtam őket. A barbie-zás is Sisi-tematikát kapott; egész nap eljátszottam magamban, próbáltam az Erzsébetéhez hasonló fonatokat készíteni, türelemmel, bár abszolút sikertelenül. Mindenféle Sisi-relikviát összegyűjtöttem; képeslapok, poharak, könyvek, sőt még a valódi császárné verseskötete is megvolt. Picit csalódott voltam ugyan, mert a fimbeli Sisit sokkal szebbnek láttam, mint az igazit, de azért rajongásom nem hagyott alább így sem. Csak épp kettéágazott. Immár nemcsak az uralkodóért voltam oda, hanem az őt játszó színésznőért is.

Kisiskolás koromban, amikor színházban voltam gyerekszereplő, az üresjáratok alatt rengeteget olvastam. Az egyik színésznőtől kölcsönkaptam Romy Schneider életrajzát. Emlékszem, mennyire sokkolt.

Gyerekfejjel valahogy nem tudtam összeegyeztetni azt az utánozhatatlan, tényleg földöntúli mosolyt, a belülről áradó szépséget mindazzal, ami vele történt. Nem tudtam és nem is nagyon akartam elképzelni, micsoda mérhetetlen szenvedésen ment keresztül a színésznő. 

Romy Schneider ma lenne 83 éves. Én pedig most, felnőtt fejjel, újra belemerültem az életébe.

Gyerekkor 

Rosemarie Magdalena Albach-Retty néven született 1938. szeptember 23-án, Bécsben, egy zaklatott időszakban, mindössze néhány hónappal azután, hogy Ausztria elveszítette önállóságát. Színész szülők első gyermekeként látott napvilágot (volt még egy fiútestvére), édesanyja Magda Schneider, édesapja Wolf-Albach Retty volt. Wolf még az Anschluss (Ausztria Harmadik Birodalomhoz csatolása) előtt kérvényezett német állampolgárságot, így családjával együtt Németországba költözött, és belépett a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba. Sokszor költöztek, végül aztán a szülők elváltak, a fiatal lány pedig egy nagyon szigorú egyházi iskolába került. Innentől kezdve az édesapjával való kapcsolata teljesen megszakadt, és miután imádott nagymamája meghalt és édesanyja folyamatosan dolgozott a megélhetésért, a hazalátogatásait is csak a nyári szünetre időzítette. Az egyházi iskola szigora ellenére Schneider később, ismert színésznőként is tartotta a kapcsolatot az apácákkal.

Aztán egy napon, amikor a lány még az iparművészeti iskolába készült, hogy ott kamatoztassa rajztehetségét, felhívta az édesanyja, hogy lenne-e kedve a lányát eljátszani egy filmben. Romy boldogan mondott igent, hiszen egy ideje titokban már színésznői álmokat is dédelgetett. Így 1953-ban, mindössze 15 évesen debütált a Wenn der weisse Flieder blüht (Amikor a fehér orgona virágzik) című filmben.

A német szívek királynője

Még ugyanabban az évben jött a következő lehetőség a Feuverwerkben (Tűzijáték), aztán a sorsdöntő találkozás Ernst Marischka rendezővel, aki a Viktória – Egy királylány gyermekkora című filmben neki adta a címszerepet. A következő évben pedig már következett is a szintén Marischka által rendezett Sissi.

A film első része akkora sikert aratott, amire senki sem számított, a következő két rész pedig csak növelte a filmeket és Romy Schneidert övező tömeghisztériát. Sikere pillanatok alatt túlszárnyalta Magda Schneiderét, aki a trilógiában is az édesanyját alakította. Ráadásul nemcsak a nézők, hanem a sajtó is imádta a szépséges és még mindig kiskorú Romy Schneidert,

úgy emlegették, mint „a legjobb dolog, amit a valcer óta Ausztria felfedezett”. 

A párizsi váltás és a nagy szerelem

Persze az ifjú Viktória és Sissi után ő lett mindenki királylánya és ebből a skatulyából csak nagyon nehezen tudott kitörni, főleg, hogy ezek a filmek magasan túlszárnyalták még az Elfújta a szél nézettségét is Németországban. A hisztéria egyáltalán nem túlzás, ha a körülötte kialakult helyzetről beszélünk.

Amikor már fulladozott a rá aggatott hercegnőszereptől, valamint a nyomasztó és folyamatos reflektorfénytől, fogta magát és Franciaországba utazott, hogy leforgassa a Christine című filmet Alain Delon partnereként. Ez pedig újabb sorsdöntő momentum lett az életében. 

A szerep és maga a film is nagy váltás volt a kosztümös királylányok után.

Delon és Schneider a tragikus szerelmi történet forgatása alatt szinte azonnal egymásba szerettek, és a férfi kedvéért a színésznő hamarosan Párizsba is költözött. Nehéz lenne azt mondani, hogy Németországban ujjongtak nemzeti kincsük „elvesztése” miatt, pláne, hogy egy negyedik Sissi-film forgatására is felkérték, de Schneider ezt határozottan visszautasította. Hiába próbálkozott a családja – elsősorban édesanyja – visszafogni őt, Romy nem engedett a nyomásnak, amivel persze mélyen megbántotta őket is. 

Mindent felégetett maga mögött, és új fejezetet nyitott. Nem elég, hogy elköltözött és a filmsztár Alain Delon menyasszonya lett, de olyan filmes közegbe került, ami nem is állhatott volna távolabb a korabeli német romantikus filmektől, amelyekkel Schneidert azonosították otthon. 

Az addigiakhoz képest kifejezetten provokatív és szexi szerepeket vállalt, olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Orson Welles, Luchino Visconti, vagy Otto Preminger. Delon és Schneider kipróbálhatták magukat a színpadon is, ahol szintén nagy sikert arattak. Alain Delon szerint Schneider egyenesen „Párizs királynője” lett.

Ezek szerint mégsem sikerült örökre levetkőzni az uralkodói szerepet… 

De amíg karrier szempontjából elképesztően pozitív és izgalmas irányt vett Romy Schneider sorsa, addig a magánéletében sajnos a Delonnal megélt szenvedélyes szerelemmel megindult a tragikus végkifejlet felé. A színészpár négy évig járt jegyben, ám az eljegyzést Delon 1963-ban egy búcsúlevélben felbontotta, és inkább várandós szeretőjét vette el. Ez a lépés nem volt teljesen váratlan, hiszen a francia színész már a jegyességük alatt is többször megcsalta Schneidert, sőt egyes pletykák, vagy inkább források szerint többször kezet is emelt rá. 

Lejtőn a magánéletben

Az összetört szívű Schneider a munkába temetkezett, de innentől kezdve már soha nem tudott úgy igazán talpra állni. Végül 1966-ban hozzáment Harry Meyen színházigazgatóhoz, aki mindenben tökéletes ellentéte volt a kiszámíthatatlan, megbízhatatlan és szenvedélyes Delonnak.

Ugyanebben az évben született meg fiuk, David. A kisfiú végre új boldogságot csempészett az ekkor már súlyos depressziós és alkoholproblémákkal küszködő Schneider életébe. A színésznő a szülés után két évig semmilyen munkát nem vállalt. Végül aztán megcsörrent a telefon, és a vonal másik végén maga Delon volt. A medence című filmbe hívta, Schneider pedig boldogan mondott igent, hiszen ekkorra már újra vágyott a szakmai feladatokra, és volt vőlegényének sem tudott ellenállni, hiába törte össze a szívét korábban.

Az újabb közös filmből kultikus alkotás lett, Delon és Schneider között csak úgy izzott a levegő. A képernyőn keresztül is érezhető vibráló kémia olyan erőteljes volt, hogy az már-már szívfacsaró.

Noha a jegyesség felbontása után többször össze-összejöttek Delonnal, elmondásuk alapján a viszonyuk végül inkább életre szóló barátsággá szelídült. 

A medence utómunkálataikor találkozott először Claude Sautet rendezővel, aki annyira lenyűgözte, hogy azonnal ráosztotta készülő filmjének főszerepét, és a későbbiekben is többször dolgoztak együtt. Innentől kezdve tényleg a filmesek krémje zsongta körül a Romy Schneidert, ám a szakmai elégedettséghez most már folyamatosan kínzó lelkiismeret-furdalás társult, amiért nem tudott eleget lenni a családjával.

1975-ben elváltak Meyerrel, akivel egyrészt eltávolodtak egymástól, másrészt a színésznő ekkor már gyereket várt titkárától, Daniel Biasinitől. Ez a terhesség sajnos vetéléssel végződött, ami újabb pofonként érte Schneidert, ráadásul nehezen szabadult a válása miatti bűntudatától is. Újabb mélypontra került.

Válságán a Biasinivel közös lányuk, Sarah (aki végül szintén színésznő lett) születése enyhített valamelyest 1977-ben. Ugyanebben az évben a legjobb színésznőnek választották meg Németországban a Csoportkép, hölggyel című filmben nyújtott elképesztő alakításáért, ami azért jelentett elégtételt számára, mert abban az országban kapta az elismerést, amely hosszú évekig csak Sisi császárnéként volt hajlandó tudomást venni róla. 

Felcsillant a remény

Úgy tűnt, végre helyükre kerültek a dolgok, a munka és a magánélet is egyenesbe jött, több díjat is kapott az alakításaiért, szóval felcsillant a remény, hogy Romy Schneider élete boldog is lehet. 

Ekkor azonban táviratot kapott, hogy volt férje, Harry Meyen öngyilkosságot követett el. 1978-at írtunk, Schneider összeomlott, magát hibáztatta. Egy évvel később Biasini is elhagyta.

Újra súlyos depresszióba süllyedt, alig bírt aludni – miközben továbbra is egyik lehetőséget kapta a másik után. Amikor a Szerelmi lázálom című film forgatása során Marcello Mastroiannival forgatott, a színész állítólag nagyon próbálkozott segíteni a látványosan rossz állapotban lévő partnerén, de a baj csak részben volt pszichés eredetű: néhány héttel később sürgősségi operációt kellett végrehajtani rajta, mert egy tumor miatt el kellett távolítani az egyik veséjét.

Ekkoriban vonult újra szanatóriumba. Korábbi alkoholproblémái és depressziója miatt már többször járt a tengerparti üdülőhelyen, Quiberonban. Ez alatt az elvonulás alatt készült vele az utolsó nagyinterjú a német Stern magazin számára, amit a 2018-ban a 3 nap Quiberonban című filmben dolgoztak fel. (A filmben Marie Bäumer alakítja Schneidert, a hasonlóság pedig kísérteties.)

Ekkor már aggasztóan depressziós volt, de az utolsó, túlélhetetlen eset csak ezután következett. 

Végjáték

1981. július 5-én a színésznő imádott tizennégy éves fia, David a Biasini nagyszülők házához érkezve megcsúszott a kerítésen, amin megpróbált átmászni, és az egyik kiálló vasrúd gyakorlatilag felnyársalta.

A fiú belehalt a sérüléseibe, Schneider pedig soha nem tudta kiheverni a tragédiát. Lélekben azon a napon ő is meghalt.

Felelősnek érezte magát a fia és annak édesapja, vagyis volt férje haláláért is. Utolsó filmjének, a Sant-Souc-i járókelőnek a főcímébe az ő kérésére került bele az ajánlás, hogy „A halott fiú és apja emlékére” készült az alkotás. 

Schneider alig egy évvel a fia balesete után, 1982. május 29-én, 43 évesen halt meg, a boncolás szerint szívelégtelenségben, de sokak úgy vélték, inkább alkohol- és gyógyszer-túladagolás következtében.

Azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk, hogy a túl sokszor összetört szíve nem bírta tovább. 

Sokan vannak azon a véleményen, hogy Romy Schneider élete attól a ponttól, hogy Alain Delon elhagyta, nem tudott igazán helyreállni. Pedig maga Delon is úgy nyilatkozott évtizedekkel később, hogy Schneider volt élete szerelme, akit feleségül kellett volna vennie, és akkor talán még most is élne. A francia színész a temetésen nem vett részt, nem akarta elvonni a figyelmet, otthon gyászolt. Schneider sírját később sírrablók kifosztották, mert egy halom arannyal temették el, de Delon elintézte, hogy leánykori nevén újratemessék a fia mellé.

Állítása szerint sosem szűnt meg szeretni a nőt, akinek olyan sokszor okozott fájdalmat. Ezt nyilatkozta a színésznő halála után:

„Egy anya szíve állt meg, aki nem volt képes túlélni a fia halálát. Csak szerettük volna hinni, hogy még életben tartja a méltósága, bátorsága, kivételes ereje, a lánya… Romy huszonöt évet jelentett az életemből. Huszonöt év barátságot, szerelmet. Amit őrzök róla, az a mosolya, amely beragyogta. A lélek mosolya. Ő volt és marad a nő, a szerelem, a teljesség számomra.”

A lélek mosolya. Igen, az volt maga Romy Schneider.

Szabó Anna Eszter

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT 

Kiemelt kép: Getty Images/Sunset Boulevard/Corbis