„Ön rossz feleség és rossz anya. Ha jobban akar lenni, megteszi ezt a családjáért. Gondoljon a lányára!” – A CIA mocskos módszerei a hidegháború idején
Hetvenkét éve, 1947. szeptember 18-án jegyezték be hivatalosan az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynökségét, a CIA-t. A Central Intelligence Agency azért jött létre, hogy titkos információkat szerezzen más államok politikájáról, gazdaságáról és társadalmáról. Létrehozásakor az egyik elsődleges feladata a kommunizmus terjedésének megakadályozása volt, és e cél eléréséért semmilyen eszköztől nem riadtak vissza a munkatársak. Később változtak a célok, az eszközök viszont nem. Rengeteg család életét tették tönkre a „magasztosabb cél” érdekében. Ezekből idéz fel néhányat az évforduló kapcsán Fábián Emese.
–
A CIA kísérletei a pszichével
Miután elolvastam néhány cikket a CIA emberkísérleteiről, hirtelen az lett az érzésem, hogy egyáltalán nem lehet csodálkozni azon, ha az Egyesült Államok kulturális tájképe olyan gazdag táptalajt biztosít az összeesküvés-elméleteknek és „a kormány valami fontosat eltitkol előlünk“ tematikájú paranoiának. Hiszen azon keresztül, amiről a dokumentumok és a személyes elbeszélések szólnak, és aminek a képe igencsak lassan áll össze a nyilvánosság előtt, az elnyomás legsötétebb szegleteibe pillanthatunk be. Ez pedig elég nagy csapást jelenthet az ember biztonságérzetére. De lássuk, mi is történt a hidegháború olykor középkori módszereket idéző évtizedeiben!
Megkezdődik a pszichológiai hadviselés
Minél hatékonyabb kínzó és kihallgató technikákat próbáltak kifejleszteni, így elég korán adta magát az ördögi kérdés: hogyan lehet „meghackelni“ a pszichét, betörni az emberek tudatába és átprogramozni azt.
Az átprogramozást pedig a szó legbanálisabb és legmechanikusabb értelmében kell elképzelnünk: először mindent kitörölni, aztán pedig új információkat ültetni el a kísérleti alanyok agyában.
E nem túlságosan etikus szándék szülte az egyik első programot 1951-ben Bluebird- majd Articsóka-projekt néven. Ennek az elvetemült kezdeményezésnek többek között az volt a célja, hogy az embert olyan dolgok megtételére késztesse, melyek nemcsak saját akaratának mondanak ellent, de akár testi épségét is veszélyeztetik. A projekt keretében a hipnózis mellett több pszichoaktív szer hatását tanulmányozták a morfiumtól kezdve a heroinon a marihuánán a kokainon és a meszkalinon át az LSD-ig, melyből a katonaság mintegy 7000 tagja kapott tudta és beleegyezése nélkül.
Az intézmények árulása
1953-ban a CIA különböző kihallgató- és mentáliskontroll-programjait egyesítették az MKUltra-kódnév alatt. Ennek során több száz kísérletet folytattak nyolcvan különböző intézményben: egyetemek, kórházak, börtönök és gyógyszergyárak vettek részt az egész országot behálózó összeesküvésben hol a vezetők tudtával, hol pedig anélkül.
A kísérletek keretében az emberek tudatállapotát és agyműködését többek között durva kínzásokkal próbálták befolyásolni: az eszköztárban az izoláció, az ingerektől való elzárás ugyanúgy szerepelt, mint a szóbeli agresszió, a megalázás vagy akár a szexuális abúzus.
A legtöbb korai kísérletet valószínűleg a Cornell Egyetem humánökológiai tanulmányi programjának keretében végezték dr. Harold Wolff irányítása alatt.
Egy másik – sokat hivatkozott – alprojekt, az Operation Midnight Climax volt, melynek keretében a CIA alkalmazásában álló prostituáltak kimondottan a kísérleti célokra fejlesztett házakba vitték klienseiket. Itt a mit sem sejtő vagy zsarolással fenyegethető vendégeknek beadagolták a különböző tudatmódosító szereket, és csak az egyik oldalról átlátszó üvegen keresztül figyelték, hogyan hat rájuk az anyag.
Horror a pszichiátrián
Az egyik legnagyobb volumenű és legborzalmasabb kísérlet az ’50-es évek közepén Ewen Cameron pszichiáter felügyeletével a montreáli Allan Memorial Institute pszichiátrián kezdődött. Aki ebben az időszakban ide került, azért nem állt jót az orvostudomány. A különböző problémákkal kórházhoz forduló páciensek agyát nemes egyszerűséggel elkezdték tönkretenni, és nem válogattak a különböző fizikai-, valamint lelki módszerek között.
A cél az volt, hogy először teljesen leépítsék a személyiségüket, majd saját igényeik szerint építsék fel újra. Talán mondani sem kell, hogy míg a rombolás sikerült, a felépítés már nem.
Azok, akik kisebb-nagyobb, kezelhető problémákkal érkeztek az intézménybe, maradandó károsodásokkal távoztak, és sokan soha többé nem is tudták újra felvenni a hétköznapok fonalát.
Sarah Anne Johnson performanszművész, akinek nagymamája szintén az áldozatok között volt, a Guardiannak számolt be arról, hogy mit is eredményezett a kezelés Velma Orlikownál, aki depresszióval kereste fel a klinikát. Állapota nemhogy nem javult a három év alatt, amíg rendszeresen látogatta a kórházat, de személyisége megrendítő változásokon ment keresztül. Mint mondta, a hatalmas mennyiségű LSD hatására úgy érezte, mintha a csontjai elolvadnának. Hiába szólt az orvosoknak, hogy ezt nem akarja, azok pszichológiai manipulációval válaszoltak:
„Ön rossz feleség és rossz anya. Ha jobban akar lenni, megteszi ezt a családjáért. Gondoljon a lányára!“
Ha Johnson felidézi gyermekkori emlékeit, többek között az jut eszébe, ahogyan a mamája több óráig tartó, heves pánikrohamot kapott, hogyha valakivel véletlenül összeütközött az utcán, vagy az étteremben véletlenül ráfröccsent valami.
Drog és elektrosokk
A kórházi kísérletek során szintén temérdek mennyiségű drogot használtak, számolatlanul mérték a megszokottnál sokkal erősebb elektrosokkot, a pácienseket akár több hónapig kómában tartották. Azután napokon keresztül, folyamatosan különböző, ismétlődő – hol megerősítő, hol kritizáló – mondatokat játszottak le nekik a fülükre erősített fülhallgatóból. Cameron gyakran hetekre bezárta pácienseit az összes, külső ingert kizáró kamrákba. A történet egyik talán legijesztőbb része, hogy ezeket a technikákat még évtizedekkel a pszichiáter halála után is használták rabok kínzására. 1963-ban a CIA KUBARK Counterintelligence Interrogation handbook (Az elhárítás kihallgatási kézikönyve) néven összefoglalót adott ki a módszerekről és „eredményeiről“.
A rémálom véget ér?
1974-ben a New York Times-nak köszönhetően került nyilvánosságra a titok. Az újság cikket közölt a kísérletekről, melynek hatására Frank Church szenátor bizottságot hozott létre, és kihallgatásokat tartott az ügyben. Az áldozatok pereket indítottak a kormány ellen az emberi jogok megsértése és gondatlanság miatt.
A felderítést azonban akadályozta a CIA akkori igazgatója, Richard Helms, aki elrendelte a kapcsolódó dokumentumok megsemmisítését.
A nyomozók így a résztvevők elbeszéléseire támaszkodhattak és a kevés megmaradt dokumentumra. 1977, a Freedom of Information Act információs szabadságról szóló törvény hatására mintegy húszezer, az MKUltrához kapcsolódó dokumentum került nyilvánosságra, 2001-ben és 2018-ban pedig újabb dokumentumokat oldottak fel a titkosítás alól. A program által „kifejlesztett“ módszereket azonban még a XXI. században is használhatták katonai célokra és a CIA börtöneiben.
Ahogyan Naomi Klein újságíró felhívta rá a figyelmet: a CIA emberkísérletei kapcsán általában a „tudatkontroll“ vagy az „agymosás“ szavakat használja a média, és gyakran a szenzációgyanús LSD-történetekre koncentrál, miközben ritkán kerül elő az a szó, hogy „kínzás“. Így a résztvevő kutatók sokkal inkább tűnhetnek „ügyetlen, sci-fi–rajongó bohócoknak“, mint olyan racionális embereknek, akik előre megfontolt szándékkal folytatták mentális és gyógyszerkísérleteiket az USA legnagyobb egyetemein, miközben rengeteg felnőtt és gyermek pszichéjét tették tönkre – az életükkel együtt.
Fábián Emese