–

Tíz gondolat a beszélgetésből:

1.) A járvány eleve terhelt társadalmi helyzetben, a teherbíró képességünk határán ért minket, és rótt ránk további mázsás súlyokat mentálisan.

2.) A legfontosabb különbség a félelem és a szorongás között, hogy a szorongásnak nincs tárgya; az egy szabadon lebegő érzés, ami mindent átjár és megakadályoz bennünket abban, hogy jól érezzük magunkat. A félelem ezzel szemben egy konkrét dologra irányul: félhetünk attól, hogy elkapjuk a vírust, vagy hogy mi lesz a megélhetésünkkel. A félelem és a szorongás a biztonságérzet elvesztéséből ered.

3.) A biztonságérzet hiánya alapvetően jellemző a modern társadalomra. Régen sokkal kiszámíthatóbb volt egy életút; a kevesebb választási lehetőség ugyanis egyfajta biztonságérzetet adott. Ugyanakkor a választható alternatívák számának növekedésével az emberek nem feltétlenül boldogabbak lettek, hanem jobban szoronganak.

4.) Ma nem a családtól, a közösségtől kapjuk, hanem mi magunk építjük föl az identitásunkat. Megannyi döntéshelyzettel szembesülünk, a következmények pedig kiszámíthatatlanok, éppen ezért nehezedik ránk óriási pszichés teher.

5.) A düh természetes, velünk született alapérzelem; a kérdés az, mit kezdünk vele, milyen csatornákon engedjük ki, mennyire vagyunk képesek kontrollálni, és milyen megküzdési módjaink vannak rá.

6.) Annak hátterében, hogy miért nem tudjuk kontrollálni a haragot, a mentalizáció hiányosságát kell keresni. A mentalizáció – nagyon leegyszerűsítve –, az a képesség, hogy magunkat kívülről, a másikat pedig belülről látjuk, hogy bele tudunk helyezkedni a helyzetébe. Erre nem mindenki képes.

7.) A harag bezár minket, korlátol abban, hogy elemző módon tudjunk egy helyzetre reagálni, hogy tisztábban lássunk. Ilyenkor bekapcsolnak bennünk az automatizmusok, amik arról szólnak: vagy menekülünk, vagy támadunk.

8.) A bennünk lakozó harag „mumusa” legtöbbször különböző projekciós felületeken jelenik meg, például egymásra vetítjük a negatív érzelmeket: arra, aki nem ért egyet velünk politikailag vagy a maszkviselés tekintetében, a kisebbségekre, és még sorolhatnánk. Abban, hogy a mumust magunkban is meglássuk, és képesek legyünk a saját érzelmi állapotunkra reflektálni, sokat segítene, ha belül dolgoznánk meg az indulataink nagy részét, mielőtt kivetítjük.

9.) Ez az egész az online térben még látványosabb, még hangosabb. Ott nincs finomhangolási lehetőség. A konstans jelenlét és kommunikáció közben nem szűrjük át magunkon az érzéseket, hogy lenyugodjunk, mielőtt reagálnánk. Miközben az online bántás ugyanazokat az agyi területeket aktiválja, mint a fizikai bántalmazás. Egy bántó mondat a közösségi média felületein ugyanúgy tud fájni, mint egy pofon.

10.) Azért vagyunk annyira védtelenek az online bántalmazással szemben, mert elfogytak körülöttünk az igazi, hús-vér kapcsolatok. Úgy tudunk magunkon segíteni, ha visszatérünk az élő kapcsolatainkhoz.

Tartsatok velünk, mert beszélnünk kell! 

Szeretettel várunk benneteket!

D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi

 A Beszélnünk kell! további epizódjait itt találod: