Magyar Péter szerdán újabb két leendő minisztert nevezett meg a formálódó Tisza-kormányba: a terület- és vidékfejlesztési tárcát Lőrincz Viktória vezetheti, míg a Miniszterelnökséget Ruff Bálint irányíthatja.

Lőrincz „a kampány során bebizonyította, hogy kérlelhetetlen, nagy tudású, emberséges és szorgalmas hazafi, akinek korábbi önkormányzati és jogi tapasztalatai sokat segítenek majd abban, hogy ezt a kiemelt jelentőségű minisztériumot méltóképpen vezethesse” – írta Facebook-bejegyzésében Magyar, hozzátéve, hogy a területi egyenlőtlenségek csökkentése és a helyi közösségek megerősítése a kormány egyik prioritása lesz.

Míg Lőrincz a Tisza képviselőjeként indult a választáson, Ruff Bálint az utóbbi időben politikai elemzőként szerepelt a Partizán Vétó című műsorában.

„Köszönöm dr. Ruff Bálintnak, hogy elfogadta a felkérésemet. Ő lesz a TISZA-kormányban a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az előtte és előttünk álló feladat egyszerűen, néhány szóban összefoglalható: a valódi rendszerváltás megvalósításáért felel és felelünk. Ruff Bálint nevét a magyar nyilvánosság elsősorban közéleti tevékenysége miatt ismeri, számomra kiemelten fontos emellett kiterjedt közigazgatási tapasztalata is. Az elmúlt években közéleti megszólalásaival nemcsak széles látókörűségét, hanem kérlelhetetlenségét és felelősségtudatát is bizonyította. Magyarországnak pedig hatalmas szüksége van erre. Üdv a csapatban, Bálint!” – írta Magyar.

A Vétó utolsó adásában – amelyben a választási eredmény kiértékelésével foglalkoztak Vida Kamillával – Ruff elmondta, hogy „volt egy beszélgetése” Magyar Péterrel, amelyben a megválasztott miniszterelnök megkérdezte, mi a véleménye az ország politikai helyzetéről; szerdán pedig közös fotót is közzétett Magyar. Korábban kijelentette, hogy a választást megelőzően semmilyen formális kapcsolata nem volt a Tisza Párttal.

Ruff Bálint jogász végzettségű politikai tanácsadó, aki a 2000-es években a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott. Később az SZDSZ környezetében tűnt fel, többek között Fodor Gábor mellett kabinetfőnökként, majd az MSZP frakciójának is dolgozott tanácsadóként. A 2010-es években kampánytanácsadóként tevékenykedett, 2017-ben Botka László miniszterelnök-jelölti kampányának főtanácsadója volt, később Szegeden is együtt dolgoztak.

Mit tudunk az alakuló Tisza-kormányról?

Az eddigi bejelentések alapján Magyar Péter vezette Tisza-kormány erős parlamenti felhatalmazással indul: a párt a 2026-os választáson 141 mandátumot szerzett, ami kétharmados többséget jelent az Országgyűlésben. Az Országgyűlés elnöke Forsthoffer Ágnes, a Tisza frakcióvezetője Bujdosó Andrea lehet, ha május 9-én, az alakuló ülésen elfogadják a képviselők – a parlamentben minden eddiginél több női képviselő ülhet majd

A kormányzati struktúrát tekintve Magyar Péter leendő miniszterelnök 16 minisztériummal számol, és hangsúlyozta, hogy nem hoznának létre nagy „csúcsminisztériumokat”. Hétfőn Kármán Andrást (pénzügy), Kapitány Istvánt (gazdaság és energetika), Orbán Anitát (külügy), Hegedűs Zsoltot (egészségügy), Ruszin-Szendi Romuluszt (honvédelem), Gajdos Lászlót (élő környezetért) és Bóna Szabolcsot (agrár- és élelmiszerügyek) jelentette be miniszterként. Magyar tervei szerint három héten belül felállhat az új kormány.

Nagy Andi

A kiemelt kép forrása: Facebook/ Magyar Péter hivatalos oldala